Legyek rajzanak a pékárun – írja olvasónk

Kedvenc pécsi üzletem „pék­osztályán” a minap üresen találtam a fiókot, amelyikben a finom bajor perec kelleti magát. Az éppen felhúzott „függönyajtón” bekukkantva, megkérdeztem a pékkisasszonyt, várható-e, hogy hamarosan kisül-e újabb adag. „Igen, 12 perc múlva.” – válaszolta készségesen. A sorok között gyorsan beraktam a kosaramba, amire még szükségem volt, majd visszamentem a kenyerekhez, süteményekhez. Türelmesen várakoztam, közben ismerkedtem – ahogy a piackutatók, a statisztikai felmérők, a kereskedők mondják – a vásárlói szokásokkal.

Mit, mennyit, olcsóbbat, drágábbat vesznek-e a fogyasztók? Azt is megfigyeltem, hogy – csipesz nem lévén –, többen szabad kézzel turkálva válogatnak a zsömlék, kiflik, pogácsák, ízes lepények és más sütemények között. Gusztustalan ez a vásárlói magatartás! Mint ahogy nem lehetne megengedett az sem, hogy az „áruházi láncszem” vezetői és beosztottjai hagyják, hogy legyek tucatjai szálljanak fiókból fiókba, polcról polcra, és „meózzák” a nem nekik szánt – csomagolás nélkül kihelyezett – élelmiszereket.

Amikor – valóban az ígért 12 perc elteltével – a pereceimmel beállva a fizetni szándékozók sorának végére szóvá tettem a „legyek nem kívánt légyottját” az éppen mellettem árut rakodó két üzleti alkalmazottnak, egyikük flegmán azt válaszolta, hogy „Tudjuk, nem mi tenyésztjük őket.” Majd társával együtt gyorsan továbbállt. Legközelebb a lánc egy másik „szemét” keresem fel!

G. H. J.