Postabontás

2022.06.21. 19:18

Utat érdemelnének a rolleresek - véli olvasónk

Dunántúli Napló

Fotós: Shutterstock

A rollerek a sétálóutcákban a gyalogosokat zavarják. Ha a járdán közlekednek, szintén a gyalogosok panaszkodnak, ugyanakkor az autósok se nézik jó szemmel, ha egy út szélén guruló rollerest kell kerülgetniük. Így lassan eljutunk odáig, hogy nemkívánatossá válik ez a közlekedési eszköz. Holott kevés dolog van, ami ennél környezetkímélőbb. 

Meggyőződésem szerint a rolleresek vegzálása helyett sokkal inkább az úthálózatot kellene alkalmassá tenni arra, hogy ők is nyugodt és legfőképpen biztonságos körülmények között közlekedhessenek. Nem a rollerezőket kell különböző korlátok közé szorítani, azaz például jogosítványt előírni a számukra.

Haladni kell a korral – észre kell venni, hogy ezek az elektromos kétkerekűek egyértelműen a környezetvédelmet szolgálják. Inkább arra kellene buzdítani az embereket, hogy próbálják ki ezeket a közlekedési eszközöket. Szerintem az lenne a jó irány, ha sokkal többen használnák ezeket az alternatív közlekedési formákat, ahelyett, hogy egyedül ücsörögnek az öt- vagy akár hétszemélyes autóban az emberek, kipufogógőzzel szennyezve a levegőt, és közben mérgelődnek a közlekedési dugók és a légszennyezettség miatt.

Ehhez persze elengedhetetlen a megfelelő úthálózat a rolleresek számára – ebben kellene rengeteget fejlődnünk, azzal kezdve, hogy a gondolkodásmódot változtatjuk meg ebbe az irányba. 

Név és cím a szerkesztőségben 
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!