Hirdetés

2023.11.15. 10:54

Erasmus projekt-hét Parnu Észtország

Az Apáczai Csere János Gimnázium képviseletében, október 9 és 14 között négy tanulónk, valamint két tanárunk az észtországi Pärnu-ban járt, a Tempus Közalapítvány segítségével megvalósuló „Philosophy of Art, Art in Philosophy” elnevezésű Erasmus+ projekt ötödik, és egyben utolsó nemzetközi találkozóján. Rajtuk és a házigazdákon kívül belga, lengyel, török és portugál iskolák képviseltették magukat. A program tematikáját a különböző művészeti ágak és társadalmi folyamatok kapcsolata adta, az európai értékek tükrében.

 

A projekthét programja különböző feladatokból, előadásokból, workshopokból és néhány utazásból állt össze. Ez utóbbiak közé tartozott egy túra egy közeli lápvidéket bemutató tanösvényhez, valamint egy egész napos program a fővárosban, Tallinban. Itt a történelmi városközpontban tett sétán kívül ellátogattak a szovjet időszak alatti kommunista diktatúra áldozatainak emlékhelyéhez, valamint megtekintettek egy, a projekt témájához kapcsolódó kiállítást is. A nemzetközi csapat itt véglegesítette a projekt fő dokumentumának számító ’Európai Ifjúsági Értékek Kartáját’, amit a korábbi találkozókon készítettek elő. Diákjaink sok élménnyel, új ismeretségekkel, sőt barátságokkal gazdagodva tértek haza a projekt-hétről.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában