Az az elsőbbség, amit megadnak – szögezi le olvasónk

A tanítványa által vezetett autó balról érkezett, a dekorbolttal szemben, én pedig haladtam felfelé, a Hungária út felé. Bevallom, lépésben nem szoktam közlekedni, tempósan vezetek, de soha nem lépem át a sebességhatárokat. Így volt ez akkor is, mikor is ők elém kerültek, halál nyugodtan. Igaz, hogy ebben az utcában a táblákat sokan nem veszik figyelembe, sem a jobbkézszabályt, de azért szerencséjük, hogy korom ellenére még nagyon jók a reflexeim. Ám ebben az esetben nem ért volna önmagában az se semmit, ha nincs mázlink. Mert igaz, beletapostam a fékbe az utolsó pillanatban, de ezzel együtt meg is hibásodott az autóm – leszakadt az egyik fékhenger a durva fékezéstől – és ötméteres csúszással közelítettem a másik autó felé, ötven km/h-ás sebességgel. Isteni szerencsének köszönhető, hogy nem trafáltam oldalba a tanuló által vezetett járművet, és törtem össze a két autót. Miközben az autószerelőnél várakoztam, sokat gondoltam az esetre. Meg a pénztárcámra, meg arra, hogy szerencse is kell minden nap a sima életben maradáshoz.

De persze az sem baj, ha betartjuk a KRESZ-t, vagy ha nem, akkor legalább megnézzük, jön -e

autó a kereszteződésben. Ötvenéves vezetési gyakorlattal fel szeretném hívni a figyelmet arra, hogy csak az az elsőbbség, amit megadnak!

R. T. T.

KÉPÜNK ILLUSZTRÁCIÓ