Vélem-én

2010.01.04. 08:22

Kultúrfővárosi programsorok

Ellentmondásos a 2010-es pécsi kultúrfővárosi programsor megítélése értelmiségi körökben, már amennyiben számít még egyáltalán valamit az értelmiségi körök véleménye.

Cseri László jegyzete

Vannak, akik a nyertes pályázati anyag szellemiségét és szigorúan felépített koncepcióját hiányolják. Mások olyan programhalmaznak gondolják, amelynek semmiféle hatása nem lesz a város jövője szempontjából, márpedig a város egyetlen kilábalási lehetősége a mélypontról éppen a kultúra, amely 2011-re talán semmivé foszlik ezen a gazdasági szempontból kilátástalan jelenű megyeszékhelyen.

Akadnak olyan hangok is, amelyek az idei programok közül hiányolják a világraszóló produkciót, együttest, személyiséget, és olyanok, amelyek azt állították a kezdetek óta, hogy voltaképpen az EKF-fel lehetetlen megbukni: a legegyszerűbb programsorral, amely mindössze sört és sült kolbászt kínál a járókelőknek télen-nyáron, már sikert lehet aratni ebben a kulturálatlan világban.

Bármelyik változatot is vizsgáljuk, mindegyik tartalmaz igazságokat. Nézegetve Isztambul 2010-es programkönyvét, nagyjából a fenti megállapításokra juthatunk, programsoruk egyáltalán nem jobb mint a miénk, talán csak a korábban pécsinek gondolt U2 szeptemberi fellépése jelent némi többletet. Vagyis a programokat tekintve nincs szégyenkeznivalónk egy 14 milliós világvárossal szemben.

Az igazi különbség majd 2011-ben lesz szembetűnő. Akkorra válnak múlttá a programhegyek. Ám a törököknek megmarad világvárosuk, ezernyi csodájával. A nagy kérdés, hogy mi marad meg nekünk? Ezen kellene, még időben elgondolkodnunk.

Ezek is érdekelhetik