Az ünnepek után rohamosan csökken az adakozók száma

A karácsony és az óév-újesztendő fordulója ezernyi szempontból különleges időszaka az évnek. Vallási és kulturális gyökerek és hagyományok sokasága emeli ünnepi fénybe, de emlékezünk, mérleget vonunk, fogadkozunk is ilyenkor szerte a világban. És elsősorban újra és újramelegítjük év közben lassanként kihűldögélő szívünket, kedvesen fordulunk november végéig látni sem akart rokonokhoz, barátokhoz, idegenekhez. Mobilos százasokkal milliósra pörgetjük a jónak lenni jó szerencsekerekét, cipősdobozokat csomagolunk, intézményi szintekre emeljük az ünnepi asztalok melletti ajándékozást. Újratöltjük a gulyáságyúkat, a hidegben is a kamerákba mosolyogva önkénteskedünk a gyűjtő- és osztópontokon. 

Ám január közepén már csak igen kevesek kérdezik meg, hogy a tényleg beköszöntő fagyban maradt-e bármijük a karácsonyi rohamajándékokból a rászorulóknak. A gyorsan kipukkanó segélylufi súlyos foltozásra szorul, az év tizenegy hónapjában mintha megtizedelődne a segítő kéz és az adakozókedv egyaránt. 

Ugyanígy pusztába kiáltott szavakká sínylik fogadalmaink többsége is, a január másodikai fitneszbérlet-vásárlási és angoltanfolyam-dömpingtől a soha többet nem beszélek csúnyán az asszonnyal és a leszokom a cigirőlig bezárólag. 
Tegyünk hát egyetlen, de be is tartott fogadalmat, és próbáljuk egyszer ki, milyen az, ha nem karácsonyi akciós, hanem teljes 365 napból áll a szeretetesztendő is! 

Ellenőrzés egy év múlva, ugyanitt!