Nincs édesebb az anyanyelvnél

Olaszországban lehetőséget kapni a tanulásra óriási ajándék. Rengeteg tapasztalatot szerezhetünk nemcsak szakmailag, hanem a kulturálisan tőlünk még sokban különböző nép életszemléletéről, gondolkodásmódjáról. Jártam több színvonalas kiállításon, de olyanon, mint amit Rómában alakítottak ki Van Gogh emlékére, még soha. A látvány, a hangok, a szöveg és az érzelmek játékát olyan erővel képesek kifejezni e vidéken, ami a „deres Kárpátok közt” élők számára egészen újszerű lehet.
Volt szerencsém megtapasztalni az életet a talján csizma közepén, ennek köszönhetően már két országban is otthon érzem magam, el tud fogni a „honvágy” magyar földön is. Külföldön azonban még nagyobb súlya van magyarnak lenni. Számomra a legszembeötlőbbnek a nyelvhez való kötődés bizonyult. A repülőtereken és utcákon elejtett magyar szavak ismerős csengésének örömét a hosszú idő óta hallgatott idegen mondatok után, a magyar ismerősökkel való beszélgetések minden mással összehasonlíthatatlan könnyedségét és az időről időre eluralkodó bábeli zűrzavar érzését csak az értheti meg, aki töltött már huzamosabb időt külföldön.
Szerencsésnek mondhatom magam, angolul és már olaszul is folyékonyan beszélek, rozsdásan, de kapiskálok németül is. Azt az otthonosságot, azt az igazi, részlet- és érzelemgazdag teljességet, amit az anyanyelven való kommunikáció adhat, azonban, úgy érzem, soha semmi nem pótolhatja.