Van, akinek egyáltalán nem számít a bírság, a büntetés

Zs. K.

Nagyon sok közösségi oldal és mobilalkalmazás működik, amelyeken az autósok segítik, vagy inkább figyelmeztetik egymást. Hol van traffipax, hol ellenőrzik fokozottan, vagy állítják meg a járművezetőket. Annyira aktívak ezek a rendszerek, hogy induláskor már szinte tudni lehet, hogy hol van az útvonalon rendőr. Ez nemcsak azért jó, mert akkor legalább azon a kis szakaszon szabálykövetően közlekedik az ember, hanem azért is, mert eleve minden járművezető fejében ott van a kontroll, hogy figyeljen. 

Egy ideális világban persze nem csak ott törekednének a szabálykövetésre a közlekedők, ahol ellenőrzésre lehet számítani, és egy ideális világban nem lennének olyanok, akiknek „mindegy a bírság”.

Másfélék vagyunk, és van, akit nem lehet rávenni sehogy a szabálykövetésre. Nem arról van szó, aki egyszer elfelejti felkapcsolni a lámpát, vagy bekapcsolni a biztonsági övet, hanem arról, aki meg van győződve, sőt hirdeti is, hogy ez vagy az ­rossz szabály, és nem fogja betartani. Az ilyen – nevezzük így – félreértésekből van a legtöbb baleset, és leggyakrabban egészen hihetetlen önfejűség van mögötte. Nincs megoldás, csak az, hogy a rendőrök ellenőriznek, hol ezt, hol azt. 

Akinek nem „mindegy a bírság”, az tudatosan csak egyszer fog hibázni, mert neki elég, ha egyszer büntetik meg záróvonal átlépésért, vagy gyorshajtásért. A többi vezető szerencsejátékos marad, csak sajnos jellemzően a többi közlekedő kárára.