Maradnak csak azok, amiről a közmondás is szól

Aki a korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók – apai nagyapám mondogatta ezt sokszor, s valahogy ez a közmondás hozzá kapcsolódik nálam. A szocializmus idején volt orvos, medikusként a világháborúban kellett gyógyítania súlyos sérülteket, aztán a sötét ötvenes évek elején fejezhette be a tanulmányait. A kommunisták persze nem nézték jó szemmel, mert nem tartozott közéjük, ezért próbálták nyomni, ahogy csak lehetett – nyilván ez nem volt könnyű. Orvosként sem választhatta meg igazán, hogy hol dolgozhat, mert nem voltak pártkapcsolatai. 

Nem keveredett a korpa közé, és bár voltak hibái, nem gazdagodott meg a hálapénzből, megelégedett egy Trabanttal, a kutyáival, a balatoni nyárral, a rádióhallgatással, és azzal, hogy egyszer-egyszer még eljárhatott vadászni még nyugdíjasként. 

Ez a tartás és erő akkor látszik igazán, amikor valakikkel, vagy valamivel hasonlítom össze. Ez a távolság például hatalmas akkor, amikor a szocialista időszak nyertesei, mások elnyomóinak szellemi örökösei állítják magukról, hogy milyen tisztességesek, miközben bűnügyekkel terhelten vezetnek egy várost, nem is akármilyen módszereket, szövetkezést és hálózatot mozgatva a pénzlenyúlás érdekében. Persze, lehet, hogy kimosakodnak, megúsznak mindent a pénzükkel, a hálózatukkal – de attól még maradnak csak azok, amiről a közmondás is szól.