A nagy sportolók évezredek óta példaképekké váltak az emberi kultúrákban

Bár soha nem voltam igazán sportrajongó, azt marginális tapasztalataim során mégiscsak korán felfedeztem, mekkora közösségformáló erőt jelent, legyen szó gyakorlatilag bármelyik sportágról.

Életem első nagyszabású focimeccsén igazi ünnepi hangulat alakult ki, a két csapat szurkolói, mintha az életük múlna rajta, olyan átéléssel és teljes mellbedobással vetették bele magukat a játszmába. A lelátókról nézve is együtt lélegeztek, izgultak, bosszankodtak és örültek a focistákkal, a himnuszt pedig a nemzeti ünnepeken tapasztalható énekléseket megszégyenítő átlényegüléssel zengték közösen.

A nagy színészek, művészek és tudósok mellett bizonyára nem véletlenül kapnak helyet a legendás, ikonikus sportolók a közismertség és rajongás mezein.

Valóban, ahogyan a két olimpikon, akik a pécsi MCC vendégeiként beszélgettek a városi közönséggel, a sport, úgy tűnik nem csak a testet, hanem a lelket, a szellemet is edzi.

Az ókori görög, római kultúrákban is általános volt az a meggyőződés, hogy a testi egészség és az éleselméjűség között szoros összefüggés van. A testi erőnlét és a mentális éberség egyaránt fontos volt a sikeres élethez és a kiválósághoz. Platón és más filozófusok is úgy vélték, hogy az egészséges test képes a józan gondolkodásra és a bölcsességre, a sport pedig az önkiteljesítés meghatározó eleme – ezáltal a fizikai tevékenység, a sportbeli kiválóság filozófiai magasságokba emelkedett értelmezésükben.