11°
13°

Szünidőben a tizenöt éves iskolás is dolgozhat

Kitört a nyári szünet, ami a diákok egy része számára azt jelenti, hogy megkezdhetik a nyári munkát.

Véget ért az iskolai tanév, kitört a vakáció, ami azonban nem minden diák számára jelenti azt, hogy eljött a várva várt pihenés ideje – sokan vannak, akik a nyarat vagy annak egy jelentős részét munkával töltik. Fontos tudni, hogy a diákok szülői engedéllyel 16 éves koruktól dolgozhatnak, de szünidőben a 15 éves tanulók is vállalhatnak munkát, ha általános iskolába, szakiskolába vagy középiskolába járnak. A munkavállaláshoz adóazonosító jelre van szükség, amit a NAV-nál kell igényelni a 17T34-es nyomtatványon. A munkavégzésről szóló megállapodás előtt célszerű a leendő munkáltatót ellenőrizni a NAV honlapján, az adatbázisok rovatban – a felfüggesztett, a be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztató cégeknél kockázatos munkába állni.

– A diákmunkával szerzett jövedelem is adóköteles, a személyi jövedelemadó mértéke 15%, amit a munkaadó adóelőlegként von le a diák bruttó béréből. Ha munkaviszonyban, vagy biztosítást eredményező megbízási jogviszonyban dolgozik a tanuló, akkor egyéni járulékot is kell fizetnie. A foglalkoztatónak a jövedelemről és a levont közterhekről igazolást kell kiállítania, amire a diáknak jövőre szüksége lesz a NAV által készített szja-bevallási tervezet ellenőrzéséhez – tájékoztatta lapunkat Barlai Krisztina, a NAV sajtóreferense.

Munkaviszony esetében ragaszkodni kell az írásban megkötött – alapbért, munkakört, munkaviszony időtartamát, jellegét és a munkavégzés helyét tartalmazó – munkaszerződéshez, mely csak a törvényes képviselő hozzájárulásával érvényes. Létrejöttét a munkáltatónak be kell jelentenie a NAV-hoz. A munkaszerződésben a felek megállapodhatnak havi, heti, napi vagy órabérben vagy teljesítménybérben is. A munkavállalónak mindenképp meg kell kapnia a minimálbért, ami 8 órás foglalkoztatásnál bruttó 127 500 forint. A diákok egyszerűsített foglalkoztatásban is dolgozhatnak, itt nem kötelező az írásos szerződés.

Önkormányzatok is várják a munkaerőt

A Nemzetgazdasági Minisztérium idén is meghirdette a nyári diákmunka programot összesen 2,3 milliárdos támogatási összeggel, amelyben azok a nappali tagozatos diákok vehetnek részt, akik annak indulásakor – július 1-jén – már betöltötték a 16. életévüket, befejezésekor – augusztus 31-én – pedig még nem múltak el 25 évesek. A programmal a diákok a területi, települési önkormányzatoknál vagy önkormányzati fenntartású intézményeknél kaphatnak munkalehetőséget. Az érdeklődők június 19-étől, azaz jövő hétfőtől regisztrálhatnak az illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályánál.

Legolvasottabb

1
Gyalogost gázoltak egy uránvárosi zebrán
2
Döbbenet! Mélybe akarta vetni magát egy kilencéves fiú
3
Átragasztotta az árcímkét, százezret akart csalni egy férfi Pécsen
4
Nem csupán migránsok, szarvasok is jönnek a határon
5
Kidöntött egy villanyoszlopot egy autó Pécsen
Pécs
Hajdu Zsolt
Mobiltelefonnal irányíthatjuk a korabeli gőzmozdonyokat
vereség / 2 órája
Kikapott a Hertha
Dárdai Pál csapata így már nem juthat tovább az Európa Ligában.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, JANCSIK FERENCNÉ Hirt Etelka volt Fészek áruházi dolgozó 88 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2017. november 27-én 13.30 órakor lesz a pécsi köztemető dísztermében. Gyászolják: gyermekei, unokái és dédunokái
„Olyan csönd van így nélküled, hogy szinte hallani, amit még utoljára akartál mondani." Mélységes fájdalommal tudatjuk, hogy drága fiam, testvérem, nagybátyánk, unokaöcsém, unokatestvérünk, kedves rokonunk, ismerősünk, FLISZÁR JÁNOS az AFIT és a Sopianae - Hauni gépgyár volt dolgozója 57 éves korában súlyos betegségben elhunyt. Temetése 2017. november 28-án a 12.30 órakor kezdődő gyászmise után kezdődik a pécsi köztemető kápolnájából. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésén részt vesznek, gyászunkban osztoznak. Bánatos szerettei
„Köszönjük, hogy éltél és minket szerettél, nem hagytál itt minket, csak álmodni mentél." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága szerettünk, BACHESZ FERENCNÉ Schmidt Valéria 61 éves korában elhunyt. Temetése 2017. november 24-én 15 órakor lesz a bólyi római katolikus temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett hozzátartozónk TÓTH SZILÁRD honvédtiszt 85 éves korában elhunyt. Temetése 2017. november 28-án 13.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. A gyászoló család
„Örök álom lezárta szemed, megpihenni tért két dolgos kezed. A te szíved már nem fáj, de a miénk vérzik, mert a fájdalmat csak az élők érzik. Fájó szívünk fel-felzokog érted, örökké szeretünk és nem feledünk téged." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleségem, drága édesanyám, lányom, testvérem és kedves rokonunk, BODOR JENŐNÉ Fauszt Hedvig 56 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2017. november 30-án 14 órakor kezdődő gyászmise után lesz a bogádi temetőben. A gyászoló család
„Csak az évek múlnak feledni nem lehet. Tiétek a csend a nyugalom, enyém a könny a fájdalom." Fájó szívvel emlékezem DENKÉNÉ GULYÁS MÁRIA IDA halálának 4. és GULYÁS JÁNOS CSABA halálának 1. évfordulójára. Édesanyád
Mély fájdalommal fogadva tudatjuk, hogy drága szerettünk, CSUGA JÁNOSNÉ Szlapák Irén 87 éves korában elhunyt. Temetése 2017. november 27-én 11 órakor lesz a diósviszlói katolikus temetőben. A gyászoló család
Köszönetet mondunk a jóbarátoknak, ismerősöknek, akik ID. PETKÓ ZOLTÁN temetésén részt vettek. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KONRÁD ISTVÁN volt somogyhatvani lakos 87 éves korában elhunyt. Temetése 2017. november 27-én 11 órakor lesz a somogyhatvani temetőben. A gyászoló család
„Köszönjük Istenem a földi életét. Köszönjük a családdal eltöltött szép éveket. És most köszönjük Istenünk, hogy az örök életbe költözött." Mély fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy szeretett férjem, drága jó édesapánk, szeretett apósunk, nagyon szeretett papánk és dédiopánk, nagybácsink és rokonunk, KERNER RICHÁRD a Hásságyi fúvószenekar volt tagja életének 92. évében szentségi házassága 69. évében fáradt szíve szerettei körében csendesen örökre megpihent és lelkét elvitték az angyalok Teremtőjéhez. Utolsó útjára 2017. november 24-én 10 órakor kezdődő szentmise után lesz a hásságyi temetőben. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk, hogy GALAMB JÓZSEFNÉ Takács Irén kővágószőlősi lakos 87 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2017. november 24-én 13 órakor lesz a kővágószőlősi temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesapám, FARKAS JÓZSEF a Pécsi Vízmű volt dolgozója 83 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2017. november 24-én 15 órakor lesz a pécsi köztemető dísztermében. A gyászoló család
Összetört szívvel tudatjuk, hogy BÉLI LÁSZLÓ a Vízmű nyugdíjasa 68 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2017. november 24-én 13 órakor lesz a pécsi köztemető nagy dísztermében. Kérjük, hogy csak 1 szál virággal emlékezzenek meg róla. A gyászoló család
„Köszönjük, hogy éltél és minket szerettél nem hagytál itt minket, csak álmodni mentél." Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk, dédpapánk, testvérünk, apósunk, MÉSZÁROS IMRE 78 éves korában elhunyt. Utolsó útjára 2017. november 24-én 14.30 órakor kísérjük a pécsi köztemető díszterméből. Gyászoló felesége és kedves családja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk, FAJCSI JÓZSEF a Biokom nyugdíjasa 69 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2017. november 24-én 10.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy dísztermében. A gyászoló családja és szerettei
Bóly–Ivándárda / 7 órája
Hatmilliárdból készíthetik elő az M6-os folytatását
M.B. (Mohácsi Újság.hu)
legenda / 8 órája
Születésnapján köszöntötték Törőcsik Marit
Labdarúgás / 8 órája
Kockáztatott a Siklós, nagyon bejött
Szakács Miklós
visszatérhet az élet / 8 órája
Kipucolják a szerencsehozó legenda egykori otthonát
koffeinbomba / 8 órája
Ennyi kávé kell a jó egészséghez
Mágocs / 8 órája
Megvan a legjobb kolbásztöltő
Zs.J.