Életmód

2010.01.26. 17:26

Megmondjam, hogy talán nem is tőle van a gyerek?

Kisbabám lesz. Ez a legnagyobb csoda, ami valaha is történhetett velem. Harminckét évesen érettnek érzem magam az anyaságra, szívem minden szeretetével várom ezt a kis jövevényt.

Nana.hu

A harmadik hónap végén vagyok. Ez azért nagy öröm számomra, mert voltam már terhes kétszer is, de az első három hónapban, a legkritikusabb időszakban mind a két terhességem elment. Akkoriban férjnél voltam, nagyon akartunk gyereket, és nagyon nehezen estem teherbe mind a kétszer. Azt hiszem, a vetélések mindkétszer arról szóltak, hogy a férjemnek és nekem nincs közös utunk, nem szabad egymáshoz láncolnunk magunkat egy gyerekkel.



Az orvos mindenféle vizsgálatra elküldött, és azt mondta, tökéletesen egészséges vagyok és a magzattal is minden a legnagyobb rendben van. Nincs okom aggódni. És az a helyzet, hogy érzem is, hogy most minden rendben lesz, a nyár közepén megszülöm a fiamat, mert abban is biztos vagyok, hogy fiú lesz. Arnold, mint az apja.

Arnold nem a férjem, nem is az élettársam, hanem a szeretőm. Azt hiszem, életem nagy szerelme ő, rá vártam már tinikoromban is, róla álmodtam az agresszív, makacs férjem mellett, őt kerestem a hét év házasságom után két éven át, szomorú magányban mindenhol és mindenütt. De hiába a sok társkereső iroda, a netes randiszervezők, éreztem én, hogy az a férfi, aki nekem kell, nem téved ilyen helyekre.

Egy péntek délután, amikor szokás szerint úszni mentem, valaki nagyon mellbe vágott a könyökével a medencében. Nyilvánvalóan véletlen volt, de annyira fájt, hogy meg kellett állnom, a levegőért kapkodtam a madzagba kapaszkodva. Ő is érezhette, hogy túl nagyot ütött a könyökével, ezért mellém úszott, és nagyon aggódva kérdezgetett, tud-e segíteni. Kimásztunk a medencéből, leültünk, ő pedig vizsgálgatott, nem sérültem-e meg nagyon. Nem volt nyoma, de biztos volt, hogy másnapra nagy lila folt lesz a mellkasomon. Így ismerkedtünk meg. Aztán meghívott egy kávéra, felajánlotta, hogy úszás után hazavisz, és én mindent boldogan elfogadtam, bármit ajánlott is. Kiderült, hogy soha nem járt még ebben az uszodában, máshová jár, csak azt most tatarozzák, ezért jött ide. Úgy éreztem, nekem küldték.

Arnold magának való ember, egyedül él, negyvenkét évesen két házasságon van túl, van egy tinédzser korú fia is, akivel nagyon szoros a kapcsolata. Úgy vettem ki a szavaiból, bár nem szívesen beszél a múltjáról, hogy csalódott a nőkben. A kapcsolatunk eleinte nagy beszélgetésekből állt, jókat nevettünk, azt mondta, ritka az ilyen lány, aki ilyen könnyed, nevetős, oldott, mint én, és hogy nagyon jól érzi magát velem.

Igen ám, csakhogy én közben fülig beleszerettem,Ő viszont halvány gyanúját sem mutatta annak, hogy érdekelném, mint nő. Heti rendszerességgel találkoztunk, sörözni mentünk, meg moziba, olyan is gyakran volt, hogy feljött hozzám, és a kanapén kuporogva dumáltunk hajnalig. Izgalmas a világ, ahogy ő látja, őt pedig szórakoztatja, hogy én mindenből viccet csinálok. Pedig ha tudta volna, hogy viccelődés közben majdnem megszakadt a szívem, hogy csókoljon már meg.

Nem vagyok egy rámenős csaj, vártam szépen, türelemmel. Más nők már rég felborították volna, rámásztak volna. De én nem ilyen vagyok. Csak vártam, vártam, hogy mi lesz. Aztán egy nap nem bírtam tovább, és amikor feljött, megkérdeztem, nem próbálná-e meg velem. Úgy.
Zavarba jött, hebegett-habogott, hogy neki eszébe sem jutott, hogy én ilyesmikre vágyom. Ő csak egy szép barátságot akart, nem többet, mert nem olyan magányos, ahogy én gondolom. Van egy kapcsolata, több mint két éve tart, bár nem élnek együtt, de talán éppen ezért nagyon is jól működik. Szereti azt a nőt, és semmi pénzért nem okozna fájdalmat neki.

Nem tudtam többé megszólalni aznap este, a könny ott gyűlt a torkomban. Nem akartam, hogy sírni lásson, ezért megkértem, menjen el.
- Most akkor oda a barátságunk? Ennyi? – kérdezte félve, és láttam a szemében, hogy őszintén szeret engem és sajnál, és legszívesebben megadná nekem is, amire vágyom, csak hát a lelkiismerete nem engedi.
Vette a kabátját, át akart ölelni, ahogy mindig, de én most nem voltam képes erre. Magam sem értem, mi ütött belém, de hirtelen üvöltve, sírva nekiestem, hogy miért nem szólt, miért nem mondta meg a legelején, hogy ne reménykedjek, van valakije? Miért tett úgy, mintha magányos lenne és társra vágyna?
- Mert nem kérdezted. Soha nem kérdezted – felelte. - Álltam volna elő azzal, hogy bibí, van egy szerelmem, akivel szuper jól érzem magam?

Lehet, hogy igaza van. Nem nagyon beszélgettünk kapcsolatokról, szerelemről, inkább az élet nagy kérdésein filozofáltunk, meg a filmeket boncolgattuk, amiket megnéztünk. Talán tényleg nem adódott alkalom, hogy a párjáról beszéljen.

Két hétig tartott, míg az Arnoldhoz fűződő érzéseimet a helyükre pakoltam magamban. Kicsit meg is bolondultam ekkor, elmentem a barátnőimmel bulizni, ahol felszedtem egy nálam hét évvel fiatalabb srácot. Többször le is feküdtem vele. Aztán meguntam őt, kidobtam, és rájöttem, Arnoldot akkor is szeretem, ha soha nem lesz köztünk semmi, és szükségem van a barátságára. Felhívtam hát, hogy jöjjön el, mint régen. Dumcsizzunk és nevessünk, nem lesz semmi baj.
És ő jött. És én már nem úgy néztem rá, mint férfira, mert közben átlényegítettem magamban testvéri szeretetté vagy barátsággá ezeket az érzéseket, magam sem tudom hogyan. De ő, amikor belépett a lakásomba és szokásához híven átölelt, nem engedett el, hanem a fülembe súgta, hogy szörnyen hiányoztam neki az elmúlt két hétben, és nem akar elveszíteni soha többé.

Ott álltam a szeretettemmel meg a kihűlt vágyammal, és fogalmam sem volt, mit csináljak,mi volna helyes. Aztán úgy döntöttem, nem gondolkozom, lesz, ami lesz. Átadtam magam a pillanatnak. Nem bántam meg, életem legszebb óráit éltem át.

Arnold nem hagyta el a nőt, akit két éve szeret, mert képtelen rá, azt mondta. Viszont engem is szeret, méghozzá szerelemmel, és engem sem tudna elhagyni. Én sem lennék képes más férfira nézni, újra fellobbantotta bennem a szenvedélyt, újra hiszem, hogy ő az a férfi, akire mindig is vágytam. Viszont kisbabám lesz, amiről még nem is tud. Szeretném hinni, hogy ő az apja, hogy azon a gyönyörűséges estén fogant, amikor Arnold először átölelt. De nem lehetek biztos ebben. Mi van, ha az a srác az apja, akit a buliban szedtem fel?

Nem tudom, mit kéne tennem. Megmondjam Arnoldnak, hogy talán apja lesz egy gyereknek, aki a nyáron megszületik? Vagy mondjam biztosra, hogy igenis ő az apja? És hogy reagál majd? Mi lesz, ha megrémül és elhagy? Elvetetni biztosan nem fogom a kisbabámat, vagyis előbb-utóbb meg kell mondanom neki, hogy terhes vagyok. Elhagyja majd a nőt, és felvállal engem a picimmel? Követelhetem ezt tőle? Nagyon félek, hogy valamit rosszul csinálok és magamra maradok ekkora felelősséggel. Kérlek, segítsetek!

Ezek is érdekelhetik