Menjen el szűrésre!

2018.05.12. 13:13

Egyre több a HPV okozta rákos megbetegedések száma

A bajt háromféleképpen is megelőzhetjük: vásárolhatunk önmintavételi tesztet, rákszűrésre is elmehetünk, de egy hazai módszerrel kideríthető az is, hogy fertőződés esetén elkezdte-e a vírus a daganatos sejtek kialakítását.

Balázsy Károly szülész-nőgyógyász szerint folyamatosan emelkedik Magyarországon a HPV okozta rákos megbetegedések és halálesetek száma. Az M1 csatorna szombat délelőtti műsorában azt mondta, a humán papillómavírus által okozott megbetegedések lehetnek alacsony és magas kockázatúak, előbbibe a jóindulatú bőr- és nyálkahártya-elváltozások, utóbbiba a rákos megbetegedések tartoznak. Hangsúlyozta, sokan nem is tudnak a HPV-ről, nem hallottak róla, pedig a szűrése kiemelten fontos lenne férfiaknál és nőknél egyaránt.

A szakorvos hozzátette, hogy a HPV szűrésére ma már három lehetőség is van: lehet vásárolni önmintavételi tesztet, rákszűrésre is el lehet menni szakorvoshoz, valamint egy Magyarországon kifejlesztett módszerrel kideríthető az is, hogy fertőződés esetén elkezdte-e a vírus a daganatos sejtek kialakítását.

A jelenségre most egy Budapestről Dublinba tartó, 2300 kilométeres kerékpártúrával is szeretnék felhívni a figyelmet.

A HPV ellen oltással is védekezhetünk, és bár megfogalmazódtak fenntartások a készítménnyel kapcsolatban, nemrégiben újabb kutatás bizonyította, hogy a vakcina biztonságos és hatékony védelmet nyújt a kórokozóval szemben.

Borítókép: Shutterstock

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!