A hazai cégek nehéz helyzetben is elég erősek ahhoz, hogy beruházzanak

A gazdaságot segítő beruházásösztönző program keretében a kormány 806 céget támogat összesen 169 milliárd forinttal.

A koronavírus-járvány időszakában minden magyarországi beruházás azt mutatja, hogy a magyar gazdaság és a magyarországi cégek ilyen nehéz helyzetben is elég erősek ahhoz, hogy beruházásokat tervezzenek és beruházásokat hajtsanak végre – hangsúlyozta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára pénteken Celldömölkön, ahol lerakták a cukrászati termékekkel és tésztagyártással foglalkozó Wewalka Kft. új üzemcsarnokának alapkövét.

A két ütemben megvalósuló, 5 milliárd 386 millió forint értékű fejlesztéshez több mint 800 millió forinttal járult hozzá a magyar kormány, aminek következtében a nemzetközileg is elismert osztrák tulajdonban álló cég bővíteni fogja termelési kapacitását, korszerűsíti az alkalmazott gyártási technológiát és a meglévő 130 munkahely megtartása mellett húsz új munkahelyet hoz létre – emelte ki köszöntőjében az államtitkár.

Hozzáfűzte: a kormány által indított, a gazdaságot segítő beruházásösztönző program keretében a Külgazdasági és Külügyminisztériumon keresztül 806 céget támogatnak összesen 169 milliárd forinttal, ennek köszönhetően pedig a cégek 377 milliárd forintnyi beruházást és 140 ezer munkahely megőrzését vállalták.

Menczer Tamás emlékeztetett arra, hogy az Orbán-kormány 2010-ben és azt követően sikerrel kezelte az akkori világgazdasági válság hatásait, a koronavírus-járványt megelőző időszakban már több mint 850 ezerrel többen dolgoztak Magyarországon, mint a válság előtt.

„A tapasztalat azt mutatja, hogy a magyar kormány a magyar emberekkel közösen képes nehéz helyzeteket kezelni” – mondta.

Anton Gsellmann, a Wewalka tulajdonosa az alapkőletételi ünnepségen azt mondta: nem bánta meg, hogy az utóbbi évtizedben többször is beruházott Magyarországon, létrehozta és folyamatosan fejlesztette celldömölki üzemüket.

Johann Christoph Pendl, a Wewalka Kft. ügyvezető igazgatója szerint a cég dolgozói munkájukkal kiérdemelték, hogy a vállalkozás tovább fejlődjön, 2021 júliusától – a most elindított program második fázisában – pedig az eddiginél is jobb, korszerűbb gyártási technológiára térjenek át.

A korábban édesipari termékeket, ma már főleg friss tésztákat gyártó cég 1,5 milliárd forintos zöldmezős beruházással épített üzemét 2005-ben adták át Celldömölkön, 2011-ben pedig 645 millió forintos fejlesztést hajtottak végre, amelynek során a második üzem is felépült.

A jelenlegi gyártóbázist további ezer négyzetméterrel bővítik, úgynevezett „hűtőspirálokat” hoznak létre, ami azt jelenti, hogy termékeiket hűtött körülmények között gyártják és csomagolják be.

Az osztrák családi vállalkozásként alapított Wewalka termékeit ma már 30 országban értékesítik, a cég 2015 óta az USA piacán is jelen van, ahol a Celldömölkön gyártott friss tészták iránt egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik.

A nyilvános cégadatok szerint a Wewalka Kft. árbevétele 2017-ben elérte a 6,93 millió eurót, 2018-ban pedig meghaladta a 8,9 millió eurót. A cég jelenleg 130 embert foglalkoztat Celldömölkön.

Hozzászólások

SZPONZORÁLT TARTALOM
Újra akcióban Kajla: az országjáró vizsla természetjárásra hívja a családokat
havihegy Zs. J.
Gyerekek is részt vettek a pécsi búcsún
a tulajdonos faképnél hagyta a legénységet / 8 perce
Kiderült: orosz hajóról kobozták el a felrobbant műtrágyát Bejrútban (videó)
A Rhosus nevű hajó rakományát hat évvel ezelőtt kobozta el a libanoni vámhivatal.
Gyász
„Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.” (Juhász Gyula) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleségem, édesanyánk, nagymamánk, testvérünk SZAPPANOSNÉ DR. MARTON ILONA tragikus hirtelenséggel elhunyt. Búcsúztatása 2020. augusztus 6-án 12.30 órakor lesz a pécsi köztemető dísztermében. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy drága nagymamánk, dédnagymamánk MÁTICS JÓZSEFNÉ Varga Mária 94. életévében örökre itt hagyott bennünket. Temetése 2020. augusztus 7-én 12 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették SEBESTYÉN ZOLTÁN pécsváradi lakost, hogy hosszú, súlyos betegségben július 24-én elhunyt. Drága halottunktól 2020. augusztus 7-én 15 órakor veszünk végső búcsút a pécsváradi temetőben. Gyászoló szerettei
Fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. MADUDA EMILNÉ Schulteisz Anna 82 éves korában elhunyt. Temetése 2020. augusztus 6-án, csütörtökön 15 órakor lesz a fazekasbodai temetőben. Előtte gyászmise. Kérjük a részvétnyilvánítástól szíveskedjenek eltekinteni. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy drága szerettünk CSETE TIBORNÉ (Magdi) 86 éves korában elhunyt. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DR. SCHMIDT ANTALNÉ Völgyesi Irén 88 éves korában elhunyt. Temetése 2020. augusztus 4-én 14 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájából. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy DR. NÉMETH ADRIENN ERZSÉBET a Pécsi Törvényszék egykori bírája, a Siklósi Járásbíróság egykori elnöke elhunyt. Örök nyugalomra helyezésére 2020. augusztus 6-án 14 órakor kerül sor a pécsi köztemető urnacsarnokában. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család és a Pécsi Törvényszék dolgozói
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk BOZSÁNYI JÁNOSNÉ volt gerdei lakos 94 éves korában elhunyt. Temetése 2020. augusztus 4-én 15 órakor a gerdei temetőben lesz. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy VEJTEI MIKLÓS volt pécsi lakos, életének 76. évében váratlanul elhunyt. Aki ismerte, őrizze meg emlékét. Vejtei család
A sors akaratát mély fájdalommal fogadva tudatjuk azokkal, akik ismerték és szerették, hogy BECK SEBESTYÉN 74 éves korában váratlanul eltávozott közülünk. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. augusztus 3-án 13.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KOVÁCS LÁSZLÓ a MÉV IV. üzem nyugdíjas lakatosa életének 87. évében elhunyt. Búcsúztatása 2020. augusztus 6-án 11 órakor lesz a pécsi Belvárosi Templomban (Dzsámi). A hamvait az altemplomban helyezzük örök nyugalomra. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MARKÓ JÓZSEFNÉ Schönwälder Gabriella a Mecseki Szénbányák volt dolgozója, 92 éves korában elhunyt. Temetése 2020. augusztus 5-én a 13 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
2020. július 2-án elment az én drága, gondoskodó édesanyám PÓNYI ZOLTÁNNÉ Bene Margit Kívánjunk neki békés nyugalmat 2020. augusztus 3-án 10 órakor a harkányi temetőben. Szerető fia: Pónyi Áron