2024.01.08. 22:00
Sosem gyógyul meg teljesen a baranyai drogszeánszon félholtan talált VV Anett
Az egykori valóságshow-szereplő másfél éve vett részt azon a szeánszon, ami majdnem az életébe került. Akkor olyan súlyos sérüléseket és töréseket szenvedett a gerincén és a lábán, hogy hónapokig csak feküdni tudott. Élete végéig lesznek fájdalmai, sosem lesz teljesen jól - szemlézte az Origo.
Sáfrány Emese és Béres Anett. A két barátnő sosem felejti el ezt az élményt.
Forrás: Sáfrány Emese hivatalos Instagram oldala
"A sok fekvésre a szilánkosra tört sarkam miatt volt szükség, amit az orvosom szó szerint darabokból illesztett újra össze. Amikor felkelhettem, úgy kellett mankóznom, hogy a lábam érintse ugyan a földet, de még véletlenül se nehezedjek rá. Az agyam ugyanis egy idő után elfelejthette volna, hogyan kell járni. De a porctörések miatt is aggódtam, mert az is félő volt, hogy ha nem úgy nőnek össze vagy kopnak, ahogyan kell, egész életemben sántítani fogok. Ezt a rengeteg porcerősítőnek köszönhetően azonban elkerültem" – mesélte a Blikknek Béres Anett, akinek a fájdalmai még ma sem múltak el teljesen.
Ez a fájdalom már elviselhető, és bele is nyugodtam, hogy ezzel együtt kell élnem. A sok fekvés miatt a hátamban ugyanis megrövidültek az izmok, ez okozza, hogy néhány helyzetben belém hasít a fájdalom. Úgy érzem, lassan, de biztosan azért javul a helyzet, és bízom benne, hogy ez azt jelenti, hogy egyszer végleg el fog múlni
– tette hozzá.