2023.07.05. 07:00
Komoly drágulás a horvátoknál: egyre kevesebben választják déli szomszédunkat
A drágulás már veszélyezteti a horvát turisztikai idényt, figyelmeztet a horvát pénzügyminiszter.
Fotó: Ocskay Mark
„A horvátországi áremelések komolyan veszélyeztetik az idei turisztikai szezont”, hívta fel a figyelmet Marko Primorac horvát pénzügyminiszter, aki így reagált azokra a sajtóértesülésekre, miszerint az idegenforgalmi ágazat rohamos drágulása miatt a vártnál kevesebben érkeztek eddig nyaralni az országba. „Mikor azt hallom, hogy emelkednek itt az árak, ez elfogadhatatlan. Be kell vallanom, hogy bizonyos értelemben aggódom miatta”, tette hozzá a pénzügyminiszter, aki kitért rá, hogy nem látja indokoltnak a drágulást, ugyanis a zágrábi kormány támogatja az energiaárakat, és számos szolgáltatást és termék áfáját is csökkentette. Mint mondta, rövid távon hasznot és bevételt hoz a drágulás, de hosszú távon nagyon nemkívánatos hatásai lehetnek.
A szezon előtti becslések szerint egy-egy millió magyar és cseh turistára számítottak, s Baranyából is sok nyaraló választotta déli szomszédunkat, amit most keresztülhúzhat a drágulás. Tavaly a legnépszerűbb célpont Crikvenica volt, amelyet Vir, Rovinj, Poreč, Medulin, Rab, Zadar, Makarska, Vodice is követett a sorban. Az elmúlt időszakban a horvát és a külföldi média a horvát idegenforgalmi ágazat érezhető drágulásáról írt, ami szerintük már a szállásfoglalások és a külföldről érkező vendégéjszakák számának visszaesését okozta és okozhatja.
Egy nemrégiben hazatért pécsi férfi lapunknak elmondta, hogy egy három eurós (1125 Ft-os) gombóc fagyi mellett egy 32 cm-es pizza 18 euróra (6750 Ft-ra) is rúghat, és egy olcsó ebédért, egy személyre, akár 14 eurót (5250 Ft) is fizethetünk. A szállásárak is drágultak, helyenként 30 százalékkal emelkedtek tavalyihoz képest. Az egyik horvát beszámoló szerint a makarskai riviérán (hagyományos horvát nyaralóhely) júniusban a turisták és a vendégéjszakák száma is hat százalékkal csökkent az előző évhez képest.
Január elsején Horvátország belépett a schengeni és az euró övezetbe, ez azt jelenti, hogy a határátkelőket megállás és ellenőrzés nélkül vehetik igénybe az utazók, a kunát pedig euró váltotta fel. Akinél maradt a régi valutából, azt pedig költségek nélkül idén beváltják a horvát bankok, a Horvát Posta, az állami pénzügyi intézet. Így hát akinél még maradt még kuna, az a nyaralása alatt beválthatja, ha úgy gondolja, hogy a horvát tengerparton vakációzik.
Lassabban mehetnek a fiatal sofőrök
A horvát sebességhatárok alapvetően megegyeznek a magyarországival: autópályán 130 km/h, gyorsforgalmi úton 110, lakott területen belül 50, egyéb úton 90 km/h a felső határ, hívta fel a figyelmet a magyar rendőség, akik megemlítették, hogy a 24 évnél fiatalabb vezetők és a két évnél frissebb jogosítvánnyal rendelkezők a sztrádán maximum 120, gyorsforgalmi úton 100, egyéb úton 90 km/h-val haladhatnak. Azt is fontos tudni, hogy 12 éves kor alatt nem ülhet gyerek az anyósülésen, 5 éves korig pedig a gyerekülés használata is kötelező. A horvát rendőrök a fokozott közúti ellenőrzés során az előírt sebesség és a követési távolság betartására, a zöldkártya érvényességére, a gépkocsitartozékok meglétére és az alkoholos befolyás alatt álló gépkocsivezetők kiszűrésére irányulnak.