2021.02.08. 08:04
Mindenki várja már a programok folytatását
Herendi Ferenc, a harkányi Kiss József Könyvtár, Művelődési Ház és Sportcsarnok igazgatója számára fontos, hogy beoltassa magát a vírus ellen.
Mint mondta, a járvány olyan, korábban elképzelhetetlen helyzeteket teremtett a világban, és a szűk környezetünkben is, amely nem tartható fenn, így a megoldásnak, a vakcinának örülnünk kell.
Számos rendezvény, koncert, hagyományőrző program maradt el a fürdővárosban is, a helyiek, és az ide érkező turisták is várják már ezek pótlását, folytatását.
– A munkám miatt nagyon sok idős emberrel találkozom nap mint nap. Elképzelhetetlennek tartom, hogy ne adjam meg a lehetőséget az ő egészségük megőrzésére, és a saját védelmem érdekében is. Ezen kívül egy házban élünk az idős nagymamámmal, féltem őt is a vírustól. Az oltást egyébként több orvos barátom is ajánlotta, a szaktudásukban pedig bízom – fogalmazott.
Koronavírus Baranyában
- Pécsett továbbra is emelkedik a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja
- Jakab Ferenc kérdéseire válaszolt a Nobel-díjas Karikó Katalin Stockholmban
- Szinte egyedülállóan magas Pécsett a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja
- „Nem félni, hanem érteni kell a vírust” - mondja Kemenesi Gábor virológus
- A megyei kórházból a Fogászati Klinika Dischka utcai épületébe költözik át a pécsi oltópont