Földrengések

2021.08.17. 19:04

Újabb földrengés volt Horvátországban, szerencsére kisebb, mint tavaly

Közepes erejű földrengés rázta meg keddre virradóra Horvátország középső részét, ugyanazt a térséget, ahol tavaly év végén nagyobb intenzitású, halálos áldozatokat is követelő földmozgás volt – közölte a helyi média.

MTI

Egy épület romjainál katonák Petrinjában 2020. december 29-én, miután 6,3 erősségû földrengés volt Közép-Horvátországban.

Forrás: MTI/AP

Fotó: -

Az európai földközi-tengeri szeizmológiai intézet (EMSC) közleménye szerint a 4,7-es erejű földmozgás éjfél után két órával történt, központja 48 kilométerre volt Zágrábtól, Petrinja és Sziszek közelében, tíz kilométeres mélységben. A nap folyamán több, kisebb erejű utórengés is volt.

Károkról egyelőre nem érkeztek hírek.

Ugyanezt a térséget tavaly december 28-án és 29-én két erősebb – 5,2-es, illetve 6,3-as erősségű – földrengés rázta meg, amely Baranya megyében is károkat okozott.

A Petrinja és Sziszek közelében történt földmozgásoknak hét halálos áldozatuk és 28 sérültjük volt, és folyamatosak voltak az utórengések. Több mint 35 ezer épületben keletkeztek károk. A horvát kormány katasztrófa sújtotta területté nyilvánította Sziszek-Monoszló megyét, valamint Zágráb és Károlyváros (Karlovac) megye egyes részeit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!