2023.01.03. 07:01
Illegális pénzkereskedelem: így cserélt gazdát a valuta az átkos rendszerben
Hatalmas kockázat, kis haszonnal, röviden így lehetne összefoglalni azt a népies „sportágat”, amit sokan űztek Pécsett is az 1980-as évek első harmadától kezdve, egészen a rendszerváltozásig, sőt, azt követően is. Az illegális valutaváltásnak örökké megvoltak a kárvallottjai, ebből következően a haszonélvezői szintén.
A dolog lényege, hogy a „béketábor” zárt pénzügyi rendszerében az orosz rubelt, a bolgár levát, a lengyel zlotyit, a csehszlovák koronát, a román lejt, meg a jó magyar forintot szinte korlátlanul át lehetett váltani törvényesen is.
De nagy érdeklődés nem akadt irántuk, mert a turistautakon, vendégként, rengeted értékes dolgot nem lehetett kapni értük. Mivel azonban Magyarországról akkoriban már ki lehetett jutni Ausztriába, a Német Szövetségi Köztársaságba (NSZK), Svájcba, Olaszországba, meg Jugoszláviába (felesleges tovább sorolni az európai országokat), hát komoly igény merült fel az úgynevezett konvertibilis valuták iránt.
A feketepiac gyorsan reagált erre, hamarosan meg is kezdődött a törvénybe ütköző pénzkereskedelem felfutása. Ennek több ismert helyszíne akadt a városban. A Kossuth téren, a Konzum Áruház környékén cirkáltak olyan ismerős arcok, akik úgy tartoztak a képhez, mint Kossuth Lajos szobra. Az egyik délszláv figura le-fel sétálgatott, mindenki tudta, hogy nem az anyósára várt, hanem üzleti lehetőségre. Később egy élet elleni bűncselekmény (magyarul gyilkosság) áldozata lett, de az nem került összefüggésbe a korábbi működésével.
Az egykor a Bajcsy-Zsilinszky Endre utca, Szalai András (ma Nagy Lajos király útja) sarkán lévő, nemrég felújított parkoló is a bűn központjaként lett ismert. Az Ifjúsági Ház előtt reggeltől késő délutánig forgott a pénz. Méghozzá a hivatalos árfolyam felett. De nem mindig maradt tisztességes keretek között a tiltott üzletelés.
Az úgynevezett „leváltás” lényege az volt, hogy amikor sok-sok tízezer forintot várt valaki a nyugatnémet márkájáért, akkor más ütötte a markát. Kapott ugyanis helyette egy olyan köteg pénzt összehajtva, aminek a szélső, külső bankjegye egy ezres volt, belül pedig régi pengő, üres papír, bármi értéktelen fecni akadt. Ekkor jött a csaló részéről a „polizei” (rendőr) felkiáltás, aztán mindenki ment, amerre látott. A becsapott meg csupán negyedóra múlva vette észre, hogy „nullára” futott ki a csereügylet. Szemtanúk nem igazán akadtak, a stiklit bizonyítani szinte lehetetlen vállalkozás lett volna.
Egy másik bevett átvágás szerint a simlis átadta a várt pénzköteget, de kevesebbet tett bele. Az üzletfél leszámolta, majd jelezte az eltérést. Erre a „manimenedzser” visszavette a köteget, szintén átforgatta. Hozzátett még kétezret, majd visszaadta. De már nem azt a köteget, amiben a valódi pénzek lapultak, hanem a „hamis” változatot. Ilyenkor a „lehúzott” balek még örült is, hogy mennyire éber. Annál nagyobb volt az arcra esése, amikor nyugodtabb helyszínen újra átnézte a zsebe tartalmát.
Ehhez képest a hivatalos váltóhelyeken tényleg kértek átváltási díjat. Esetenként kicsit sokat is. Ám a teljes „buktánál” azért kisebb sápot vetettek ki a hivatalos pénztárak. Igaz, az izgalom el is maradt!
Durvább eset
Kocsikban ülve is zajlott a „bankolás”. Ennek egyik erősebb esete az volt, amikor a parkolóban, egy kevésbé látható helyen a későbbi vesztes beült a nepper autójába. Rögtön utána, szorosan melléállt egy másik kocsi, nem tévedésből, kiszállni tehát már nem lehetett. Csapdába kerülve, némi „rábeszélést” követően „önként” átadta a nála lévő összeget a kelepcébe került személy. Így is el lehetett bukni nagyobb tételeket, a pénzintézet kiiktatásával. Hatalmas kockázattal, semmi haszonnal, mivel tökéletes üzlet csak ritkán akad.
