A szegénység kérdéseit dolgozza fel készülő könyvében Juhász Tibor

– Mi állt a Vajszlón töltött hónap középpontjában?

– Hét éve dolgozom a könyvön, amely Miskolc egyik zártkertes külterületéről, a lyukóvölgyi szegregátumról szól, az ott szerzett tapasztalataimat próbálom megírni. Most jutottam el arra a pontra, ahonnan már látni a projekt végét. A kézirat egyelőre nincs kész, de nagyon jól haladtam Vajszlón. Az (ön)szerkesztés ugyan még hátravan, viszont a mennyiséggel elégedett vagyok.

– Nem kevés erőfeszítés áll a készülő mű mögött – milyen céllal dolgozik rajta?

– A megfigyelői pozícióval járó etikai és poétikai problémákra helyezem a fókuszt. Illetve szeretném láthatóvá tenni azokat az előítéleteket, előfeltevéseket, amelyek tudattalanul is, de bennünk vannak és meghatározzák a szegénységhez történő odafordulásunkat. A fikció eszközeinek használatával újra és újra olyan helyzetekbe keverem az elbeszélőmet, amelyek rendre az álláspontja felülvizsgálatára késztetik, illetve megkérdőjelezhetővé teszik az írói alkalmasságát. Azért csinálom ezt, mert semmiképp sem akarom azt a látszatot kelteni, hogy a narrátorom (akit a könyvben ugyanúgy neveznek, mint engem) többlettudást nyert azáltal, hogy sikerült közelkerülnie a „lyukósiakhoz”. Ma már tudom, ez a könyv nem bekerüléstörténetként fejeződik be. Arról a távolságról szól, amely köztem és a Másik között feszül. Remélem, hozzájárul majd ahhoz, hogy az emberek problémaérzékenyebben viszonyuljanak a deprivált léthelyzeteket, és ne az legyen az alapvetés, hogy minden szegény önsorsrontó és buta.

– Milyen formában dolgozza fel a lyukóvölgyi tapasztalatokat a könyvben?

– Riport-novellákban, legalábbis én így nevezem őket. Begépelem a terepen folytatott beszélgetések hangfelvételeit, stilizálom az így kapott szövegeket, illetve próbálom megírni magukat az interjúhelyzeteket is. A kéziratban helyet kapnak életrajzi monológok is, de a figyelmem leginkább arra irányul, hogy a megszólítottak milyen viszonyt építettek ki a környezetükkel, milyen stratégiákat dolgoztak ki a túlélésre. Természetesen nem minden úgy szerepel majd a könyvben, ahogyan megtörtént, az etikai és a poétikai problémák meg- és feloldását fontosabbnak érzem a valósághűségtől, bár tisztában vagyok vele, hogy a valósághűség maga is etikai és poétikai probléma.

– Mire vezeti vissza ezt a szociális érzékenységet, amely vezérli az írásban?

– Salgótarjánban születtem, a környező településeken nőttem fel, így Nógrád megye vidéke olyan szociokulturális tapasztalatokhoz juttatott, amelyek máig meghatározzák az identitásomat, sőt azt is, hogy a környezetemben mire irányul a figyelmem. Költőként nem azért hagyom figyelmen kívül a klasszikusabb költészeti témákat, mint a szerelem, isten, halál, mert nem érdekelnek, hanem mert úgy érzem, az az eszközkészlet, amelyet kialakítottam magamnak, arra a legalkalmasabb, hogy a szegénységgel foglalkozzam. Ehhez társul egy hivatástudat is: nekem ez az ügyem, ez a feladatom.

– Vajszlóról milyen benyomásokat szerzett?

– Nem jártam még az országnak ezen a részén, érdekes volt látni az Ormánság aprófalvas vidékét. A vajszlóiak nyitott, barátságos emberek, jó kapcsolatot építettem ki velük. Sokat sétáltam a településen, Horváth István polgármesternek köszönhetően más falvakba is eljutottam. Régóta szerettem volna megnézni Komlót, most elutazhattam oda is. Természeti kincseit tekintve nagyon szép ez a vidék, ugyanakkor megdöbbentő volt látni azokat az aprófalvakat, ahol már csak néhány tucat ember él. Kemse és Piskó maradt meg élénken az emlékezetemben, vissza szeretnék majd térni a környékre tavasszal, hogy több tapasztalatot szerezzek.

– Egy új hangszeren is elkezdett tanulni a Vajszlón töltött hónap során!

– Sokáig zenész akartam lenni, de úgy alakult az életem, hogy az irodalom vált meghatározóvá a számomra. Vajszlóra tömegközlekedéssel érkeztem Debrecenből, ami azt jelenti, hogy több mint hét és fél órát utaztam, a gitáromat a bőröndök miatt nem hozhattam magammal. A zenével történő foglalkozás azonban nagyon fontos a számomra, segít következetesen gondolkodni, segít a letisztulásban, így egy idő után kifejezetten zavart, hogy nincs egyetlen hangszer sem a környezetemben. Régóta szerettem volna megtanulni szájharmonikázni, gondoltam, itt az idő, úgyhogy Pécsen vásároltam egy E és egy C hangolású herflit. Szóval elmondhatom, hogy Vajszlón kezdtem el tanulni szájharmonikázni.

– Mik a legfontosabb tervei a közeljövőre nézve?

– Azt hiszem, a kézirat befejezése most a legfontosabb, szeretnék végre pontot tenni a hétéves folyamat végére. Végzős doktorandusz vagyok a Debreceni Egyetemen, így a doktori értekezésem befejezése is tartogat feladatokat a számomra.