2018.02.21. 13:00
A motivációval nem lehet majd gond a Honvéd ellen
Ma este zárja az alapszakasz küzdelmeit a vízilabda OB I.-ben a PVSK-Mecsek Füszért.
Lukács Gergely csapata a Honvéd vendége lesz a fővárosban, és bár pár hete még volt rá esély, hogy egy igazi ki-ki mérkőzést vívhatnak a pécsiek a felsőházba jutásért, de sajnos az előző fordulóban, Szentesen elszenvedett vereséggel biztossá vált, ez már nem jöhet össze.
– A szentesi vereség utáni hét elég komor hangulatban telt, ami nem is csoda – árulta el Lukács Gergely, a PVSK vezetőedzője. – Azt azonban ne gondolja senki, hogy nem vesszük nagyon is komolyan az utolsó alapszakaszmeccsünket. Az ugyanis nagyon nem mindegy, hogy a középszakasznak 16 vagy 19 ponttal vágunk-e neki. Most meg kellett találnunk a csapatnak, és persze az egyéneknek is azt a fajta motivációt, amit azért nyilván egy sorsdöntő meccsen nem kellett volna kutatni. Ugyankkor profi játékosaink vannak, akinek a győzelem nem elég motiváció, az hagyjon fel az élsporttal.
Lukács szerint egyébként ezzel nem lesz baj a Honvéd ellen, az viszont nehezítő tényező lesz, hogy Csacsovszky Erik és Szatmári Kristóf várhatóan kihagyja a meccset.