Teke

2018.06.11. 16:00

Beleállt a lövésekbe, vállalta a csatákat

Szabó Imrét, a Pécsi Teke SE elnökét a sportág szeretete viszi előre.

Horváth László

Érdekes személyisége Baranya sportéletének Szabó Imre (69), a Pécsi Teke SE elnöke, aki még ebben a korban is az amatőr versenyek rendszeres résztvevője. Ha ő nem lenne, nagy valószínűséggel a sportág sem létezne már a megyében.

– Nem ma kezdte az elnökösködést.

– Hét esztendeje vagyok egyfolytában a Pécsi Teke SE elnöke, de egy évig önként vállalva a háttérbe húzódtam. Nemrégiben vettem újra vissza azt a bizonyos karmesteri pálcát.

– Annyiszor temették már a pécsi tekesportot. Érvényes itt is a mondás, hogy akinek a halálhírét költik, az sokáig él?

– Remélem, hogy így lesz. A versenysport két éve már nem működik nálunk, ettől függetlenül virágzik az amatőr bajnokság, amit mi rendezünk. Ez tíz csapattal megy, az egész megyéből van induló. Egykori NB I-es játékosok is játszanak. Most szombaton volt az ünnepélyes évzáró és egyben díjkiosztó. A sportegyesületünknek 71 tagja van, a negyedük nő, a többi férfi.

– A pénzhiány sok mindent befolyásolt az önök esetében is.

– A legnagyobb amatőr sportkör a miénk Pécsett, úgy, hogy az anyagiakat teljesen mi teremtjük elő saját magunknak. Minden társadalmi munkában megy, szerelésre, javításra nem költünk, azt magunk oldjuk meg. A sportág szeretete visz előre bennünket. Szerencsére jó kis közösség jött össze nálunk.

– Nem hiányzik a részvétel az NB I-ben, ahol korábban sokáig szerepeltek?

– A versenysport sokba került, már csak azért is, mert nekünk kellett a mezőnyben a legtöbbet utazni. Az utolsó versenyévadban a végén többször már nem tudtunk kiállni, mivel nem tudtunk két ifjúsági korú játékost felvonultatni, márpedig ez a kiírás szerint kötelező volt. Ennek ellenére ősszel mégis indítunk egy csapatot az NB III-ban, Komló már régebben képviselteti magát ott. Itt a nevezési díj csupán tízezer forint, ennyit kibírunk. Augusztusban kell majd nevezni, meg is tesszük.

– Mi az elmúlt hét év hozadéka elnöki szempontból?

– A kezdet nagyon kemény volt, aztán szerencsére egyenesbe jöttünk. Túléltünk mindent, még azt is, hogy támogatási szempontból soha nem voltunk az önkormányzat kedvencei. A túléléshez nagy harcokra volt szükség, és nekem konfliktusokat is fel kellett vállalni. Az is kellett, hogy beleálljak a lövésekbe...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában