teke

2020.02.26. 08:24

Megmenekült a pécsi sportegyesület

Megmenekült a Pécsi Teke SE. 2011-ben még a megszűnés fenyegette a sportegyesületet, mára azonban rendeződött a sorsa.

H. L.

– Szerencsére – kezdi Szabó Imre elnök, aki kilencedik éve tölti be ezt a tisztet. – Pénzügyileg is egyenesbe jöttünk, ez nagy megkönnyebbülés számomra. Kiderült, van igény Pécsett erre a sportágra, ez pedig azt jelenti, van jövőnk.

A Pécsi Teke SE amatőr szinten működik, önkormányzati támogatás nélkül. Csak az NB III-ban indulnak, a regionális bajnokságban két csapattal szerepelnek, ezeket férfiak és nők vegyesen alkotják. A dél-dunántúli pontvadászatban vesznek részt, a Dombóvár, a Kaposvár, a Komló, a Csurgó és a Nagyatád társaságában. Jelenleg a középmezőnyben vannak, akár csak a Komló. Ennek a PTE a tulajdonosa, a tekecsarnokot Szabóék bérlik.

– Az NB III-hoz sem igazolás, sem pedig orvosi engedély nem kell, de benne van az országos versenynaptárban – tájékoztat a sportvezető. – Gondoltunk arra, hogy megerősödünk, egy hölgyről van szó, aki nálunk játszana, vele még tárgyalásban vagyunk. Egyébként a bajnokság február 29-én folytatódik.

Tizenhét együttesből áll az a mezőny, amely az amatőr bajnokság keretében rendszeresen használja a tekecsarnokot. Nagyon népszerű ez a kiírás, hétfőn-kedden-szerdán vannak a mérkőzések. Jelenleg a Tekergők találhatók az élen, a Generalit előzik meg.

– Több százan járnak tekézni hozzánk, hétvégén inkább pályabérlők vannak. Mindenki nagyon lelkes, ez is segített a túlélésben. Sokan felteszik a kérdést, hogy mi, akik egykoron NB I-esek voltunk, nem vágyódunk-e oda vissza? Nos, azt nem bírnánk anyagilag, az NB II. azonban esetleg összejöhetne. De nem most, így az egyelőre még nem aktuális.

Címkék#teke

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában