Labdarúgás

2022.01.16. 22:18

Tarolt Baranya Fehérváron

Hibátlan teljesítménnyel nyerte meg a 6. Megyei Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornájának Dél-Közép Dunántúli régiós selejtezőjét a Baranya megyei válogatott, s ezzel Nagy Gábor együttese az országos fináléba is kvalifikálta magát.

Szabó Dániel

 A baranyaiak legutóbb (2019 decemberében) az országos döntőt is megnyerték, amivel kijutottak az UEFA Régiók Kupájára. A nemzetközi megmérettetés azonban a pandémia miatt meghiúsult, de most ismét közel kerültek az európai kalandhoz megyénk legjobbjai. 

 

Szombaton és vasárnap Székesfehérváron rendezték meg a megyei válogatottak Dél-Közép Dunántúli regionális tornáját, amelyet Baranya százszázalékos mutatóval nyert meg. Nagy Gábor együttese szombaton a szomszédos Tolnát Bodor Márkó góljával múlta felül 1-0-ra, majd Fejér megyének gurított egy hármast. A torna másnapján Somogy megyét is hárommal verték Szentesék (4-1), majd az utolsó mérkőzésen a hétpontos Budapest következett. A döntőnek is beillő találkozón a fővárosiak szereztek vezetést, amivel már ők álltak továbbjutásra, de Baranya 2-1-re fordítani tudott. 

 

– A szervezés tökéletes volt, az utazástól a szálláson át egészen a pályák állapotáig – nyilatkozta lapunknak a Baranya megyei válogatott vezetőedzője, Nagy Gábor (PMFC II.). – Köszönjük szépen azoknak a csapatoknak, akik rendelkezésünkre bocsátották a játékosokat. A cél az volt, hogy barátként távozzunk, és megnyerjük ezt a tornát. Mindkettőt elértük. Az országos döntőben is az első helyet célozzuk meg, ott szeretnénk lenni Spanyolországban. 

Az országos döntőt az MLSZ Veszprém Megyei Igazgatósága rendezi meg, februárban. Ezen, mint a régiós selejtezőn is, csak megye I. vagy annál alacsonyabb osztályban szereplő labdarúgók vehetnek részt. Aki ott az első helyen végez, az képviselheti Magyarországot a 2022/23. évi UEFA Régiók Kupáján, Spanyolországban. 

 

Baranya–Tolna 1-0 (1-0) 

Baranya: Dósa – Ulakity, Pauk, Koronics, Kungl – Bozó, Kőnig (Stefán, 45.) – Kiss K. (Várda, 46.), Reith (Bartal, 31.), Bodor (Sziládi, 31.) – Szentes (Jenei, 46.). Edző: Nagy Gábor. 

Gólszerző: Bodor (8.). 

 

Fejér–Baranya 0-3 (0-1) 

Baranya: Dósa – Bozó, Pauk, Koronics, Kungl – Kőnig, Bartal (Stefán, 52.) – Miltner, Reith (Kiss K., 44.), Jenei (Bodor, 31.) – Várda. Edző: Nagy Gábor. 

Gólszerzők: Bartal (6.), Bodor (60.), Várda (62.). 

 

Baranya–Somogy 4-1 (2-0) 

Baranya: Győri – Ulakity, Pauk, Varga Á., Kungl – Sziládi (Stefán, 40.), Koronics (Kőnig, 31.) – Kiss K., Reith (Várda, 45.), Jenei (Bodor, 31.) – Szentes (Miltner, 31.). Edző: Nagy Gábor. 

Gólszerzők: Sziládi (13.), Szentes (28.), Kiss K. (35.), Stefán (53.), ill. Holoda (61.). 

 

Budapest–Baranya 1-2 (1-0) 

Baranya: Dósa – Bozó, Pauk (Varga Á., 31.), Koronics, Kungl – Kőnig (Stefán, 46.), Bartal (Reith, 39.) – Miltner, Jenei (Bodor, 31.), Kiss K. (Ulakity, 31.) – Várda. Edző: Nagy Gábor. 

Gólszerzők: Balogh P. (23.), ill. Bodor (56.), Bozó (58.). 

A végeredmény: 1. Baranya megye 12 pont, 2. Budapest 7, 3. Somogy megye 4, 4. Fejér megye 3, 5. Tolna 3. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában