Labdarúgás

2022.05.05. 12:00

Gőzerővel egyeztetnek a vezetőedző pótlásáról

Nem lesz egyszerű elérni a céljait a Szentlőrinc NB II.-es labdarúgócsapatának, de nem is lehetetlen a feladat. Ezt viszont már Marián Sluka nélkül kell teljesíteni a gárdának.

Kvanduk Bence

Fotós: Laufer László

A Csákvár elleni vereséget követően felajánlotta lemondását Marián Sluka, a Szentlőrinc vezetőedzője, s ezt a vezetőség el is fogadta. Bár a trénerrel tíz veretlenül megvívott meccsel kezdte a szezont a gárda, s hamarabb elérte idén a 38 pontot, amivel tavaly megtartotta az osztályt, a közvetlen riválisok, mint a Budafok, Csákvár, Soroksár elleni vereségek, illetve a Budaörs elleni iksz ismét a kiesés szélére sodorta a gárdát. 

– Nehéz döntés volt ez számomra. Nem jó érzésekkel távozom, mert ott kellett hagynom a csapatomat, amivel elég szép eredményeket értünk el. Azt éreztem viszont, hogy a kitűzött célok elérése érdekében ezt most meg kell tennem. Nem feladtam! Kerestem az okokat az elmúlt hetekben, miért lehet, hogy 28 fordulón át túlteljesítettük az elvártakat, majd egy ilyen negatív spirálba kerültünk. A klub érdekeit néztem, és arra jutottunk a tulajdonossal, hogy ez lehet a megoldás. Biztos vagyok benne, hogy el fogják érni a céljaikat – jelentette ki nekünk Marián Sluka. – A csapatom a mindennapi munkában, amit 28 fordulón át csinált, kiváló volt. Sajnos utána nem úgy mentek a dolgok, ahogyan kell. 

A Szentlőrincnek a már feljutó Vasas, valamit a Siófok és a Kecskemét lesz még az ellenfele, s egy bravúrgyőzelemmel bennmaradhat. Mögötte még lesz rangadó a Békéscsaba és a III. kerület, illetve a Dorog és a Szolnok között is. A Budaörs­nek viszont elég lehet a Csákvárt megvernie az előzéshez. 

A lemondást követően gőz­erővel elindultak a tárgyalások, hogy minél előbb meglegyen az a személy, aki a siker útjára helyezi a csapatot, hogy a szezon előtt megfogalmazott céljainkat elérjük. Az elmúlt hat mérkőzésünkből ötöt elveszítettünk, s csak egy pontot szereztünk. Nagyon szorossá tettük a véghajrát, összehúztuk a magunk számára a hátsó régiót – válaszolta Fekete Tivadar, a klub sportszakmai igazgatója. – Mihelyst megszületett a döntés, azonnal tudatni fogjuk szurkolóinkkal és a külvilággal. 

Merkantil Bank Liga, NB II.
 

 1.Vasas35239368–1878
 2.Kecskemét35208763–3368
 3.Diósgyőr35198854–3965
 4.Szeged35188960–3262
 5.Siófok351513740–3358
 6.Szombathely351491233–2651
 7.Soroksár351391362–5748
 8.Ajka351381447–4847
 9.Győr351381445–4647
 10.Nyíregyháza3512111241–4547
 11.PMFC3512101337–3546
 12.Tiszakécske351251839–6141
 13.Budafok351091636–4639
 14.Csákvár359121450–5439
 15.Szentlőrinc359121434–4539
 16.Békéscsaba359121451–6339
 17.Dorog351071861–5537
 18.Budaörs358121538–5436
 19.III. Kerület358101733–5334
 20.Szolnok358101731–5134

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában