2012.04.22. 20:34
Jóval kevesebb a felvételiző Baranyában
Valóban visszaesett az egyetemi-főiskolai jelentkezők száma, ezt mutatják a minap nyilvánosságra hozott részletes adatok. Három kistérség van, ahol nem akadt száz jelentkező.
Alig több mint négyezer diák – ennyien igyekeznek Baranyából egyetemre, főiskolára az idén. Ez a durva kerekítéssel négyszázezres lélekszámú megyéből nem túl sok. Főleg, ha tudjuk, hogy tavaly ilyenkor még több mint ezerrel többen felvételiztek a felsőoktatásba (illetve már végzett alapszakosként a mesterképzésekre, mivel ez is benne van a statisztikában), hiszen 2011-ben még 5192 volt a baranyai illetőségű felvételizők száma.
Azonban, ha kissé hátrébb is tekintünk a statisztikákban, kiderül, korántsem most van a mélypont: az idei 4105 jelentkezővel szemben 2007-ben 3961, 2008-ban pedig csak alig több mint 3500 baranyai felvételizőt regisztráltak. A jelentkezők számának visszaesése természetesen minden kistérséget érintett, még a legnagyobbat, a pécsit is – itt is több száz diák „tűnt el”, igaz, 2008-ban kétezernél is kevesebb volt a felvételiző.
A szakemberek szerint komolyabb probléma, hogy egyes kistérségekben alig-alig vágnak bele a „nagy felsőoktatási kalandba” – talán nem okoz meglepetést, hogy az amúgy is hátrányos helyzetű területekről van szó. Tavaly még minden baranyai vidéken száznál magasabb volt a jelentkezők száma, idén már három kistérségben – a sásdiban, a sellyeiben és a szentlőrinciben – is bőven ez alá esett a felvételizők létszáma. Ez viszont hosszú távon a diplomások csökkenését is jelenti e térségekben. S hogy nemcsak népességbeli visszaesésről van szó, jól mutatja: a hasonló vagy éppen kisebb lélekszámú, de fejlettebb pécsváradi kistérségben idén is száz fölötti a felvételizők száma.
A jogi karok helyzetéről és a PTE országos viszonylatban való szerepléséről a Dunántúli Napló hétfői számában olvashat. A baranyai napilapra ITT fizethet elő.