22°
22°
Fotó: Löffler Péter

Rövidesen száznegyven kamera figyeli a pécsi utcákat

A város hatvanöt pontján szerelnek fel új térfigyelő kamerákat november közepéig, jelenleg a kiviteli tervek készítése, az engedélyek beszerzése zajlik. A 136 millió forintos beruházás részeként a térfigyelőközpontot is korszerűsítik, a munkák végeztével 140 kamera pásztázza majd a pécsi utcákat.

Még a 2010-es Európa Kulturális Fővárosa projekt keretében helyeztek el 32 darab térfigyelő kamerát Pécsett, ezek száma a későbbi bővítések révén mostanra megduplázódott. Ugyan az eszközök sokat segítenek a bűnüldözésben, illetve a megelőzésben, azonban a szakemberek szerint a hatékonyság növelése érdekében jóval többre van szükség.

– 2017-ben egy olyan átfogó tervet készíttettünk, mely a meglévő rendszer további 65 kamerával és azok működtetéséhez szükséges eszközök bővítésére tett javaslatot

– fogalmazott lapunk érdeklődésére Őri László, Pécs alpolgármestere. – Mindez hamarosan megvalósulhat annak nyomán, hogy a Belügyminisztérium csaknem 136 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesítette a pécsi önkormányzatot. Ennek elérésében természetesen Hoppál Péter, Pécs országgyűlési képviselője is jelentős részt vállalt.

Őri László kifejtette, közbeszerzési eljárás során kiválasztották a kivitelezőt, aki a rendszer kiépítését november 15-ig vállalta. Jelenleg a kiviteli tervek készítése, az engedélyek beszerzése zajlik. Az önkormányzat városrészenként személyes egyeztetés keretében megkereste a fejlesztésben érintett ingatlan, középület tulajdonosát, hogy a hozzájárulásukhoz szükséges megállapodásokat megköthessék, ezek szintén folyamatban vannak.

A beruházás részeként a meglévő térfigyelő-központot is korszerűsítik, hogy alkalmas legyen a száznegyven kamera felvételeinek fogadására, elemzésére.

Kertvárosban 19, a keleti városrészben 21, Uránvárosban és a Szigeti városrészben 13, a belvárosban 12 új kamerát szerelnek fel. Új eszközök kerülnek többek közt a kertvárosi Testvérvárosok terére, az Aidinger János, a Móra Ferenc utcákba és a Maléter Pál útra, a keleti városrészben a Fekete Gyémánt térre, a Komlói útra és a Fehérhegyi utcába. Egyetemvárosban és Uránvárosban más helyszínek mellett a Stadion és a Tüzér utcákban, az Ifjúság útján és a Rókus utcában helyeznek ki eszközöket, a belvárosban pedig például a Citrom, a Munkácsy Mihály és a Lánc utcában.

– A helyszínek kiválasztásakor a rendőrséggel és a közterület-felügyelettel közös álláspont volt, hogy elsősorban olyan helyen kell kamerát telepíteni, ahol a személy elleni erőszakos cselekmények, a közterületi rongálások, jogsértések száma magas, a forgalmas szórakozóhelyek, a bevásárló központok közelsége a telepítést indokolja, és számottevő átmenő forgalommal kell számolni – mondta Őri László, aki a Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Tanács elnöke is.

Fontos a frekventált területek védelme
A terv természetesen az említett utcák mellett figyelembe veszi a nagyobb közlekedési csomópontokat, a legforgalmasabb gyalogosútvonalakat, a városban tanuló diákok biztonságosabb mozgását, a kulturális rendezvények helyszíneit és a jelentős, idegenforgalmi szempontból a városba érkező turisták által látogatott frekventált helyek védelmét és a bűnelkövetés szempontjából a legfertőzöttebb területeket is.

 

Hozzászólások

klasszikus újragondolva
Látványosan fest az új Porsche 911 Speedster
egy autóból / 25 perce
Lábon lőttek két férfit Pest megyében
Mindkét gyalogost a lábán találták el a lövedékek.
Gyász
Fájó szívvel tudatjuk, hogy RADÓ JÓZSEFNÉ Schmidt Mária volt Hássági lakos hosszú szenvedés után, életének 100. évében elhunyt. Hamvait a pécsi köztemetőben 2019. április 24-én 13.30 órakor kezdődő szentmise után helyezzük örök nyugalomba. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy GUCZUJNÉ ZARKA HERMINA 56 éves korában elhunyt. Temetése 2019. április 25-én 12 órakor lesz a kővágószőlősi temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy KÁRPÁTI MÁTYÁS nagyárpádi lakos 90 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. április 26-án a 13.30 órakor kezdődő gyászmisét követően lesz a pécsi köztemető kápolnájában. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
BANK JÓZSEFNÉ Garamvölgyi Gizella 2019. április 4-én, 92 éves korában meghalt. Temetése 2019. április 24-én 15 órakor lesz a pécsi köztemető oldaterméből. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
A sors akaratát mély fájdalommal fogadva tudatjuk azokkal, akik ismerték és szerették, hogy CZEPF JÓZSEF 69 éves korában váratlanul eltávozott közülünk. Temetése 2019. április 23-án a 12.30 órakor kezdődő gyászmisét követően 13 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájában. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy drága szerettünk, MOLNÁR GYULA pécsi lakos 86 éves korában elhunyt. Temetése 2019. április 26-án 13 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapám, nagypapánk, apósom, testvérem, MAYER EDE 80 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 2019. április 24-én 13.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. A gyászoló család
"Amíg élünk, szívünkben élsz tovább." Fájó szívvel tudatom mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyám, nagymama, PÁL LÁZÁRNÉ Balogh Mária életének 77. évében örökre itthagyott bennünket. Temetése 2019. április 26-án a 11.30 órakor kezdődő gyászmisét követően 12 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy ÖZV. CSERVENKA LUKÁCSNÉ Milicky Mária volt nyomdai dolgozó 93 éves korában elhunyt. Temetése 2019. április 23-án 13.30 órakor lesz a pécsbányai temetőben. Gyászoló szerettei
"Az idő múlik, a fájdalom csak nő, nem hoz enyhülést a múló idő. Sírodra hiába visszük a virágot, veled temettük el az egész világot." Fájó szívvel emlékezünk VÁRADI BALÁZS MÁRK halálának 1. évfordulóján. Gyászolják: komlói és pécsi szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy FARKAS PÉTER volt mánfai lakos 86 éves korában elhunyt. Temetése 2019. április 25-én 14.30 órakor lesz a pécsi köztemető díszterméből. A gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik FARKAS JÓZSEF volt bakonyai lakos búcsúztatásán részt vettek, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
"Pár szál virág, egy gyertyaláng, egy fénykép, amiről mosolyogsz rám. Emléked örökké itt marad, amíg élek, szívemben örökké itt maradsz." Fájó szívvel emlékezem feleségem PROKOP ZOLTÁNNÉ Ilike halálának második évfordulójára. Férje
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy ID. TROSZT ANDRÁS 88 éves korában csendesen elhunyt. Végső nyughelyére 2019. ápirlis 23-án, 12.45 órakor kísérjük a villányi római katolikus temetőben. Előtte 12 órakor gyászmise a villányi református templomban. A gyászoló család
Fájdalomtól megtört szívvel tudatom, hogy LUKÁCS JÁNOS pécsudvardi lakos, 2019. március 22-én elhunyt. Kívánsága szerint hamvaitól 2019. április 10-én, szűk családi körben búcsúztunk és édesanyja mellé helyeztük. Gyászoló szerettei