Váltás

2022.05.31. 09:29

Az Internazionale vezérigazgatója szerint Perisic Angliába szerződik

A sportvezető kijelentése megerősíti azokat a sajtóinformációkat, melyek szerint a 33 éves futballista korábbi edzőjével, Antonio Contéval dolgozik majd újra, vagyis a Tottenham Hotspurhöz igazol.

Giuseppe Marotta, az Internazionale vezérigazgatója szerint a horvát Ivan Perisic az angol Premier League-be szerződik tőlük.

A sportvezető kijelentése megerősíti azokat a sajtóinformációkat, melyek szerint a 33 éves futballista korábbi edzőjével, Antonio Contéval dolgozik majd újra, vagyis a Tottenham Hotspurhöz igazol.

Perisic szerződése a következő hónapban jár le az Internél, és sajtóértesülések szerint hétfőn már Londonba utazott, hogy orvosi vizsgálaton vegyen részt az angol bajnokságban negyedik helyen végző, így Bajnokok Ligája-induló egyesületnél.

A horvát válogatottal 2018-ban világbajnoki ezüstérmes szélső több mint 250 mérkőzést játszott az Internazionaléban, amelyhez 2015-ben szerződött a német Wolfsburgtól.

Perisic tagja volt annak az Internek is, amely Conte vezérletével bajnoki címet nyert tavaly. A milánói kék-feketék a mostani idényben másodikak lettek a városi rivális AC Milan mögött, de az Olasz Kupát megnyerték, miután a döntőben hosszabbítás után 4-2-re legyőzték a Juventust, többek között Perisic két góljának köszönhetően.

Marotta most azt nyilatkozta, sajnálják, hogy Perisic távozni akar, de megértik, hogy új kihívást keres magának, ők pedig ezt tiszteletben tartják.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!