Olvasónk mérgelődik: Az agressziónak nincs helye az utakon

Szombaton, kora délután, kánikulában autóztam a város nyugati határában lévő barkácsáruházhoz. Nem vagyok egy lassan közlekedő, de nem akartam elmulasztani a balra kanyarodás kijelölt sávját, lehet, hogy lassabban haladtam – de nem sokkal – a 70 km/óra megengedett sebességnél a belső sávban.

Mögöttem igen közel követett egy jármű, egyértelműen a követési távolság betartása nélkül. A balra kanyarodás sávjához érve működtettem az irányjelzőt. A lekanyarodáshoz közeledve a mögöttes jármű hirtelen előzött, elém vágott, fékeznem kellett, de nem volt vészfékezés. Sajnos elkövettem azt a hibát, hogy fékezéskor dudáltam egy rövidet. A lekanyarodás után a most már előttem haladó jármű megállt, én is.

Az autóból kiszállt egy, mondjuk középsúlyú, kb. 30 év körüli, talpig terepszínű ruhába öltözött férfi, és elindult felém. 

Leengedtem az ablakot. Az illető nyomdafestéket nem tűrő szavak kíséretében előadta, hogy én lassan közlekedtem, őt hátráltattam a haladásban, és felháborodva kérdőre vont: hogy merek őrá rádudálni?! Majd hozzátette: örüljek, hogy nem rángat ki a kocsiból. 

A nyomaték kedvéért, a nyitott ablakon keresztül be akart ütni egy „könyököst” a fejemre. Ezt szerencsésen elhárítottam. Ezen meglepődött, és mint aki jól végezte dolgát, távozott. Én is a dolgomra. Azért egy pillanatra hálásan gondoltam az önvédelmi fogásokra tanított tornataná­romra. 

Hegylakó