Fotó: Löffler Péter

Nem titok, győzelemre és ünneplésre készül este a csapat

A klub vezetői bíznak benne, hogy nagyon sok szurkoló segíti majd Pongóékat a helyszínen, a Lauber Dezső Sportcsarnokban.

Egyetlen lépés választja már csak el a PVSK-Veolia férfi-kosárlabdacsapatát a bronzéremtől, s miután a párharc első mérkőzésén idegenben is nyert a Szolnok ellen, hazai pályán (a mérkőzés a megszokott időpontban, 18 órakor kezdődik) jó esélye van a második győzelem megszerzésére. Ez egy remek hír.

Az egyedüli rossz hír a történetben az, hogy ha ma este győz Csirke Ferenc együttese, akkor lezárul egy emlékezetes, felejthetetlen szezon.

Márpedig mindenképpen győzni akar.

– Nem tartok attól, hogy esetleg majd épp hazai közönség előtt lazázná el a csapat a meccset – fogalmazott Csirke Ferenc, a PVSK-Veolia vezetőedzője. – Nem tudjuk, hogy az Olaj hogyan fog felállni, de nem is ezzel kell foglalkoznunk. Egy nagyon hosszú szezon végén járunk, csak arra kell összpontosítanunk, hogy a saját dolgunkat megcsináljuk tisztességgel. Valóban, nekem is egy kicsit szokatlan, hogy ilyen hosszúra nyúlik az idény, de mivel az utóbbi hetekben már háromnaponta játszunk, így azért az edzéseken már nem kell annyira nagy energiát belevinni a munkába, hiszen igazából erre idő sem nagyon van. Akárhogy is, de ezt a hetet már valahogy kibírjuk. Az pedig nem is kérdés, hogy a saját pályánkon, szurkolóink előtt le akarjuk zárni a bronzcsatát, nyerni akarunk szerdán a Szolnok ellen.

Már csak azért is, mert amíg nem fejeződik be ez a párharc, addig nincs pihenés, nincs nyaralás.

– Nem bánjuk már, ha vége lesz a szezonnak, mindenki vágyik a pihenőre, de csakis egy bronzéremmel! – fogalmazott lapunknak Pongó Máté, a pécsiek irányítója. – Az első meccsen nagyon koncentráltunk, jól kezdtünk, így kell tennünk majd most, hazai pályán is. Ha ugyanazt a hozzáállást nyújtjuk, mint Szolnokon, ráadásul mellettünk lesz a saját közönségünk is, szerintem nem lehet probléma, nyerni fogunk.

A PVSK győzelme esetén várhatóan hosszú lesz az este a pécsiek számára. A találkozó után a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének képviselője átadja a bronzérmeket a csapat tagjainak, aztán jöhet egy hatalmas fotózkodás, amelyben a szurkolók is részt vehetnek, ennek érdekében megnyitják majd a küzdőteret előttük.

Az ügyvezető igazgató, Bán Gábor lapunknak elárulta, egy meglepetéssel is készülnek a fiúk számára, s bár nekünk megsúgta, miről van szó, természetesen nem írhattuk meg a titkot – szerda este mindenki látni fogja.

Hozzászólások

baleset
Árokba hajtott egy autó Beremenden
Müpa Karc / 10 perce
Folytatódik a kritikaíró pályázat
Egyedi hangvételű, olvasmányos és közérthető írásokat várnak.
Gyász
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy drága szerettünk, MÓRA-HALAS IRMA 66 éves korában elhunyt. Temetése 2020. január 28-án 15 órakor lesz a pécsi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó édesanyám, nagymamám, dédikénk ÖZV. BISVURM JÓZSEFNÉ Arnold Teréz szentlőrinci lakos, 95 éves korában békésen elhunyt. Emlékét szívünk örökké őrzi. Temetése január 28-án, 11 órakor lesz a szentlőrinci temetőben. A gyászoló család
A Sors akaratát mély fájdalommal fogadva tudatjuk azokkal akik ismerték és szerették, hogy KOZMA TIBOR 77 éves korában elhunyt. Temetése 2020. január 28-án 12.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagydíszterméből. A gyászoló család és párja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett hozzátartozónk EMBER GYULA 73 éves korában hosszantartó betegség után elhunyt. Temetése 2020. január 27-én 15 órakor lesz a magyaregregyi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KOLLÁR ANTAL kékesdi lakos 69 éves korában elhunyt. Temetése 2020. január 24-én, pénteken 14.30 órakor lesz a kékesdi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. Kérjük, a részvétnyilvánítást mellőzni szíveskedjenek. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy CSERNUS ZOLTÁNNÉ Ferenczi Julianna 83 éves korában hosszantartó, súlyos betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. január 27-én 12 órakor lesz a komlói temetőben. Kérjük a rélszvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk TÓVÁRI ISTVÁNNÉ Szünstein Eszter 87 éves korában elhunyt. Temetése 2020. január 27-én 15 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
Megrendülten, fájdalommal értesítjük mindazokat, akik ismerték és szerették, hogy HARKA MÁRTA életének 69. évében, türelemmel viselt, súlyos betegségben elhunyt. Hamvait 2020. január 24-én 13 órakor helyezzük örök nyugalomra a mohácsi római katolikus temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk TÓTH ISTVÁNNÉ Szabó Ilona nagypeterdi lakos 78 éves korában elhunyt. Temetése 2020. január 24-én 10 órakor lesz a nagypeterdi temetőben. A gyászoló család
Megrendülve tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy drága férjem, édesapánk, vőm, testvérünk, KANYUK ATTILA életének 65. évében türelemmel viselt hosszú betegség után elhunyt. Temetése 2020. január 27-én 14.30 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájából. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy drága édesapánk, szeretett rokonunk SULC MÁRTON (szentőrinci lakos) életének 86. évében örökre itt hagyott bennünket.Temetése 2020. január 25-én 10.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. A gyászoló család
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy drága édesanyánk, nagymamánk, GERBER GÉZÁNÉ Kiss Margit a bőrklinika volt dolgozója, mátraderecskei, később pécsi lakos, 82 éves korában január 3-án elhunyt. Temetése 2020. január 24-én 14.30 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
"Virágeső sűrűjében pihen egy szív csendesen, rég nem dobban családjáért messze vitted Istenem. Telhetnek a hónapok, múlhatnak az évek, mi örökké szeretünk, és nem feledünk téged." Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk GYÖRKŐ ZSOLT volt martonfai lakos halálának 15. évfordulóján. Szeretteid
Fájó szívvel tudatjuk, hogy ID. LAKATOS BÉLA JÓZSEF szerető férj, édesapa és nagypapa 81 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. január 23-án csütörtökön 15 órakor lesz a pécsváradi temetőben. Kérjük csak egy szál virággal búcsúzzanak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
„Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet. A te szíved már nem fáj, de miénk vérzik, mert a fájdalmat csak az élők érzik." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk ÖZV. BÜKI JÓZSEFNÉ Tisztl Anna volt pécsváradi lakos türelemmel viselt hosszú betegség után 82 éves korában elhunyt. Temetése 2020. január 27-én 15 órakor lesz a pécsváradi temetőben. Előtte 14.30 órakor gyászmise. Kérjük a részvétnyilvánítások mellőzését. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik szerettünket az utolsó útjára elkísérik. A gyászoló Büki és Horváth család