Ellenünk, és nem velünk vannak

B. M.

A ma idehaza diktatúrát emlegető fülekbe suttogók pedig éppen annak a világnak a szellemi örökösei, akik képesek voltak idegen érdekeknek behódolva eltörölni Magyarország függetlenségét, szabadságát, éppúgy ahogy tették ezt az első, majd a második világháború után csak azért, hogy valakiknek több pénze, nagyobb vagyona legyen – és ezt a kicsi, kurucos népet pedig minél inkább megnyomorítsák.

Ezeknek az embereknek a szellemi örökösei most is itt vannak köztünk, megtalálták azokat, akik között büszkén hirdethetik, hogy a nemzeti érdek semmi, nemet mondhatnak mindenre, ami azt képviseli, hogy magyarként összefogjunk. Ezért dalolhat – akár viccből, akár nem, akkor is méltánytalan – ÁVH-s dalt a pécsi polgármester, Péterffy Attila egyik kegyelt ügyvédje, ezért indíthatnak leszámolásokat „ellenségeik” ellen ma is baloldaliak.

Ezért tehetik meg azt, hogy az uniós források visszatartásáért harcolnak minden eszközzel külföldön és ezért hordhattak még néhány évvel ezelőtt is – a magyarok kivégzéséről döntő – Kádár arcát viselő pólót baloldaliak a pécsi majálison és ezért élhet a véres kezűek egyikének unokája ma is luxusban és lehet befolyásos baloldali politikus.