A húrok közé csaptak - elkezdődött a fesztiválszezon

Zs. J.

Két olyan fesztiválja van Pécsnek, amire méltán lehetnek büszkék az itt élők. Az egyik a Zsolnay Fényfesztivál. A fények minden évben elvarázsolják a pécsieket, baranyaiakat és az ország más részéből érkezőket. A másik a Made in Pécs Fesztivál.
Nyolc évvel ezelőtt mertek nagyot álmodni a szervezők, hogy január első hétvégéjére könnyűzenei fesztivált hirdessenek. Mint akkor mondták, ha már Pécset a könnyűzene terén Liverpoolhoz hasonlítják, akkor adva van az ötlet: rendezünk egy olyan fesztivált, ahol lehetőséget kapnak a pécsi amatőr zenekarok a bemutatkozásra. 2016 óta évről évre egyre több zenekar mutatkozik be, sőt még a vírus sem tudta útját állni a fesztiválnak, igaz 2021-ben januárról nyárra tevődött át az időpont.


A fesztivál mindig tartogat valami újat, 2018-tól külföldi városok zenekarai is bemutatkoznak Pécsen (2018-ban Liverpool, 2019-ben Bécs, 2020-ban Erdély, 2021-ben Eszék, 2022-ben Újvidék, 2023-ban: Ljubljana), sőt 2020-tól magyar városok zenészei is meghívást kapnak (2020: Veszprém, 2021: Budapest, Józsefváros, 2022: Debrecen, 2023: Budapest, Kőbánya), és erre a napra Pécsre költöznek. Hogy mennyire sikeres a fesztivál, az bizonyítja, hogy évről évre megtelnek a pécsi helyszínek, és a belvárosban zajlik az élet. A program népszerűségét jelzi, hogy a pécsi mintára idén tavasszal már második alkalommal rendezik meg a Made in Debrecen Fesztivált.

 

Címkék#jegyzet