Határaink védelme soha nem jelentett még ilyen kihívást, mint napjainkban

M. B. E.

Népszerű a határvadászképzés, a főállású munkára Baranya-szerte vannak jelentkezők. Elsőre az ugrik be a határvédő feladatról, hogy őseim, a székelyek erre a hivatásra tettek fel mindent, ezért maradtak ott a délkeleti Kárpátokban évszázadokon át, dacolva a román fennhatósággal is. Nagyon nem könnyű mesterség ez, fizikailag megterhelő és az időbeosztása sem éppen családbarát.

Jómagam akkor szembesültem ezzel a tevékenységgel, amikor besoroztak katonának. A hetvenes évekről van szó, s akkoriban attól rettegett mindenki, hogy nehogy határőrnek vigyék. No nem a határvédelem feladata volt ennyire riasztó, sokkal inkább a sorkatonai időtartam, ugyanis ennél a szakágnál kellett a leghosszabb időt, 27 hónapot mundérban lehúzni. Mondjuk ebből az is jól látszik, hogy nem keveset kell ahhoz tudni, ha valaki igazi határvadász akar lenni. Ehhez képest most egy hónap alatt, gyorstalpalón sajátítják el a jelentkezők a tudnivalókat, s máris ott járőrözhetnek a szerb vagy az ukrán határon.

Persze gyakorlat teszi a határvadászt, a tapasztalat mutatja meg, hogy mennyire válik valaki profivá ebben a munkában. Nos, idő lenne rá, de tér egyre kevesebb. Mert közben Horvátország a schengeni övezet tagja lett, s várható ez kicsit keletebbre is, hamar áthúzódhat az uniós védővonal Szerbia déli felére. Szóval mindezek ismeretében soha nem jelentett még akkora kihívást magyar határőrnek lenni, mint most.