Túrák a múltba: igazán büszkék lehetünk a történelmünkre

Mészáros B. Endre

Úgy hiszem, nagyon jó baranyai diáknak, baranyai lakosnak lenni. Bármerre járunk, ránk mosolyog a történelem, a rómaiaktól a törökökön át a Habsburgokig. Ha rokon érkezik Felvidékről vagy Erdélyből, egyszerűen nem győzzük megnézni a régió Pécsen kívüli látnivalóit, a legendás csaták helyszíneit Mohácstól Nagyharsányon át Szigetvárig, a híres várakat Szászvártól Siklóson át Pécsváradig. Szulejmántól a római légiókig olyan történelmi korszakok tárulnak fel mindenfelé, amiért külföldön eurókötegeket költünk, de megyünk és megnézzük, mert az ismerősök szerint kihagyhatatlanok. Holott ilyen csodák itthon ugyancsak léteznek. 

 

Legalább fél tucat olyan helyszín van Baranyában, ahol érdemes lexikonnal felszerelkezve, vagy legalábbis netes bóklászás segítségével pár napot eltölteni, és feleleveníteni a nagy elődök életét, küzdelmeit. Helye van itt a nagy tettek múltidézésének, s nemigen akad még egy ilyen megye hazánkban, ahol ennyi országformáló esemény nyoma fellelhető. 

Pécsről már született a történelmi emlékeket vázoló útvonalterv. Úgy gondolom, ideje lenne ezt egész Baranyáról összegző kiadványban ugyancsak megalkotni, térképpel, nyomvonalakkal, magyarázatokkal elérhető várakról, templomokról, objektumokról. Mert sok mindenben az országos átlag mögött kullogunk, de a múltunkra kifejezetten büszkék lehetünk. Nem véletlen, hogy újra topon vagyunk a turistacélpontok tekintetében, szóval nem ártana jó irányba terelni a látogatókat is.