Az alsóbb „osztályok” zötyögjenek a buszokon?

Mohay Réka

Környezettudatosság ide vagy oda, még mindig jelen a berögződés, hogy a tömegközlekedés, a buszozás egyfajta alacsonyabb társadalmi pozícióval kapcsolódik össze. Az alsóbb „osztályok” zötyögjenek a buszokon, ahol fűtés főként legfeljebb a nyári hőségben működik jól, álljanak a beázó buszmegállókban, míg az „elit” és a jobban szituált középosztály megteheti, hogy gépkocsiba szálljon.

Persze, ennek vannak praktikus vonzatai, hiszen egyes úti célok megközelítése gyakran dupla, vagy akár tripla időbe is telhet tömegközlekedéssel. Ugyanakkor láthatjuk, mekkora terhelést jelent mind a dugók kialakulása, mind a környezetszennyezés szempontjából az, amikor valaki már a szomszéd közértbe is kocsival hajlandó csak menni. Elkényelmesedünk, gondolhatjuk – joggal. 

Azonban nagyon nem mindegy, hogy a tömegközlekedés milyen színvonalú, az ott dolgozók milyen bérezésben részesülnek, s mennyire megbízhatóak a járatok. Hiszen, ha az elkényelmesedett, lépten-nyomon kocsiba süppedő megszokással szemben kínált alternatíva már önmagában az elhanyagoltság, a „prosztó” hangulat benyomását kelti, az csak tovább erősíti a fentiekben vázolt, a közlekedésben is megjelenő társadalmi megosztottságot. 
Ennek megváltoztatása és annak elősegítése, még ha korántsem egyszerű és soktényezős feladat is, végső soron mégiscsak közfeladat, hiszen minden társadalmi változáshoz politikai iránymutatás és intézkedések szükségesek.