A gyerekek előtt sok követendő példa van

Nemzetiséghez tartozni. Egy olyan egység, egy láthatatlan kötelék, melyet az ember nem választ. Ez a születésünkkor adatik. Sokan örülnek neki, ám olyanok is vannak bőven akik nem. Sajnos még manapság is rengetegen negatív előítélettel vannak a nemzetiségek, főleg a roma származásúak felé.

Az egyetemen egy gyakorlati óra keretében lehetőségünk volt ellátogatni egy nagyon kevés pénzből gazdálkodó, elmaradott kistelepülésre. A helyiek többsége bár nagyon rossz körülmények között élt, lehetőségeikhez mérten tenni akart egy jobb jövő érdekében. Gyermekeiket tanodába íratták, ahol délutánonként tanultak, foglalkoztak velük. Mindenki azt szerette volna ha nekik könnyebb lesz az életük mint egykor szüleiknek volt. Ki akartak törni a nélkülözésből, a sztereotípiák fogságából.

Szerencsére hiteles példaképből is akad jó néhány, a gyerekek előtt van követendő példa. Olyan férfiak és nők, akik a szegénységből küzdötték fel magukat, majd értek el sikereket szakmájukban, hivatásukban. Ilyen lehet például dr. Kocsis Krisztián roma származású neurobiológus, akiről korábbi cikkek alapján tudni lehet, hogy kisgyermekkorában egy Baranya vármegyei elmaradott településen élt.

A Gandhi Gimnázium fotóklubos fiataljai is fejlődni, alkotni szeretnének. Megmutatni, hogy mire képesek, s mint fotóikról is lerí, igen tehetségesek. Azt gondolom, hogy a nemzetiséghez tartozás valóban egységet teremthet. S ez az egység lehet végső soron sokkal erősebb mint sztereotípia.