Jó, hogy van olyan közösség, ami foglalkozik a gonddal

Munka után felülünk a buszra vagy beülünk az autónkba. A házunk, lakásunk ajtajában kotorászunk egy kicsit a zsebünkben a kulcsot keresve. Kinyitjuk az ajtót, bemegyünk, a táskánkat lerakjuk, megmelegítjük az előző nap főzött ebédet és leülünk a kanapéra. Általában így telik egy átlagos ember átlagos délutánja. Semmi különös nincs benne, megszokásból cselekszünk. Nem gondolunk bele, hogy milyen jó, hogy van a tányérban meleg étel, alattunk puha kanapé, s lakás ahol élhetünk. Pedig szerencsések vagyunk.

Sajnos sokan hazánkban, és szűkebb hazánkban nem ilyen szerencsések. Elsétálunk az utcán fekvő ember mellett, ha tehetjük inkább rá sem nézünk. Sokan az előítéletek miatt, mások pedig azért, mert nem akarják tudatosítani magukban, hogy így is lehet élni. Sőt, nem is lehet, hanem muszáj. Pedig bárkivel megtörténhet, egy rossz kapcsolat, szerencsétlen élethelyzet következtében, hogy széthullik az, amit addig biztosnak hitt. A család, az otthon, az egészség.

A megyeszékhelyen is nap mint nap láthatunk hajléktalanokat, a közterületeken ücsörögve, feküdve, netán a bevásárlóközpontok parkolóiban kéregetve. Vagy a társasházak kukáiban kutakodva. Számomra meglepő módon sokszor jól szituáltnak tűnő, tiszta ruhában lévő emberek keresgélnek a szemetesekben.

Jó, hogy vannak olyan kis közösségek mint a Szent Egyed. Működésük felhívja a figyelmet arra, hogy ne nézzünk félre. A probléma létezik, már csak rajtunk múlik, hogy állunk hozzá.