Gazdaság

2010.01.08. 13:07

Személyhez kötik az ormánsági beruházást

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-be hívták a héten egyeztetésre Varga Lászlót, a pécsi Agora Kft. korábbi ügyvezető igazgatóját.

B. Z.

Ugyanis az MNV vezérigazgatója személyhez köti, miképpen működjön tovább a vagyonkezelő egyszemélyes kft., a tulajdont megőrző milliárdos pécsi Agora, amelyik 2007-ben, a dolgozókat tekintve, beleolvadt a fővárosi, ugyancsak megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató, államilag védett Erfóba. Utóbbi cégnél tavaly belső vizsgálatot kezdeményezett az MNV, ennek nyomán menesztették az ügyvezető igazgatót; mindez késleltette a tárgyalásokat.

Úgy tudjuk, a mostani egyeztetés arról szólt, hogyan lehet megoldani a problémát, hogy az Agora, részleges önállóságát visszanyerve, végbe vihesse a 470 millió forintos ormánsági, 120 új munkahelyet teremtő beruházását. Ezt még tavaly, év végén, Bókay Endre pécsi országgyűlési képviselő forszírozta, a szakminiszterhez, illetve a vagyonkezelőhöz intézett levelét valamennyi baranyai országgyűlési képviselő aláírta. Bókay és a képviselők elsősorban Varga személyében látják a garanciáját az Agora-ügy megoldásának. Döntés a mostani egyeztetésen még nem született, a tárgyalások tovább folynak.

A képviselő korábbi levelére az MNV vezérigazgatója akkor azt válaszolta, hogy ,,…a döntéshez mindenképpen szükséges bemutatni a (sámodi) projekt megvalósításának részletes üzleti tervét.”
Információink szerint a Sámod–Kisszentmárton térségébe tervezett beruházás végleges üzleti és kiviteli terve január végéig elkészül, és joggal kerülhet a sellyei kistérségi társulás illetékes bizottsága elé, ahol – miután munkahelyteremtésről van szó – bizonyára támogatásra is talál.

Az Agora-történet lezárása annál is fontosabb, mert információink szerint karácsony előtt, tavaly december 22-én az Erfo 45 dolgozót küldött el a pécsi gyárból.

Címkék#Sámod

Ezek is érdekelhetik