2023.11.01. 07:00

Negyvenhat év után újjászületett a szentlászlói vasútvonal (galéria és videó)

Mindig is foglalkoztatott az a kérdés, hogy a legtöbb gyermek miért imádja a vonatokat, miért kell kimenni szülőkkel, nagyszülőkkel, hogy láthassák, ahogy épp be- vagy kigördül az egyik vasúti szerelvény. Ugyan tudományos magyarázatot nem sikerült találnom rá, mégis jobban értem mióta jártam a Szentlászló Vasúttörténeti Kiállítóhelyen.

Czeczon Enikő

Fotó: Laufer László

Számomra egy csomó minden sokkal vonzóbb vagy szebb ősszel, és valamiért így vagyok a vasútállomásokkal is. Ebben a kissé hűvös, de még napos időben magára ölt valami bájt, és amikor megérkeztünk a Szentlászló határában található, már nem működő állomásra, rögtön beleszerettem a helybe. Elvarázsolt a hely szépsége, és az, hogy mennyi történelem van jelen itt.

A Szentlászló Vasúttörténeti Kiállítóhelyen jártunk

Fotók: Laufer László

A kalauzunk az emlékhely egyik megálmodója, Rácz Mihály volt, aki feleségével, Bánáti Andreával a kétezres évek eleje óta foglalkoznak intenzíven vasúti relikviák gyűjtésével, felújításával és rendszerezésével.

– Amikor a kislányom még nagyon kicsit volt, akkor meghallottam, hogy van egy Vasúttörténeti Alapítvány Szegeden, és elmentünk vele oda. Körbe néztünk a helyen, és annyira megtetszett nekem mindaz, amit ott láttam, hogy megkérdeztem, hogy tudok-e valamiben segíteni

– mesélte Mihály. – És a válasz igen volt. Önkéntesként segítettem az ottani munkát.

Az alapítványnál az ő felelőssége volt a vasas, ami magába foglalja a lámpákat, a telefonokat, a bélyegzőket és a táblákat. Mindezeket kellett rendbe tegye, hogy megfelelően nézzenek ki egy-egy kiállításon.

– Amikor ezzel foglalkoztam, és láttam, hogy egy-egy tárgyból sok van, akkor megkérdeztem, hogy kaphatok-e belőle egyet, és kaphattam. És ez így ment sokáig

– mondta Mihály. – De, amikor észrevettem, hogy fogynak azok a dolgok, amelyek engem érdekelnek, gyűjtőkkel vettem fel a kapcsolatot, jártunk vásárba, online kutakodtunk. Volt olyan időszak, amikor bélyegzőkkel foglalkoztam, és több mint 130 különböző állomásról származót sikerült összegyűjtenem.

A leendő emlékhely alapítói egy kirándulás során bukkantak Szentlászló néhai állomásra. Az utazásuk végül olyan váratlan fordulattal ért véget, hogy megvették az épületet, amelyet felújítottak, és méltó helyet teremtettek nemcsak életüknek, hanem szenvedélyüknek is.

Az állomás egykori épületébe belépve csengő jelezte jöttünket, és lenyűgöző látvány tárult a szemünk elé. Leírni is nehéz, hogy mennyi minden megtalálható a várótermekből kialakított kiállítói terekben. Lámpák, egyenruhák, rangjelzések, távközlő és jelzőeszközök, menetjegyek, térképek, pénztári felszerelések sokasága vett minket körül. A kedvencem egy jelző kürt volt, amely magáról az Orient Expresszről származott. Az egész olyan volt, mint egy vasúti Kánaán. Ekkor kezdtem megérteni azt, hogy miért nyűgözi le az embereket és a gyerekeket ez a nem mindennapi világ.

Itt létünk egyik apropója, a hely felfedezésén kívül az volt, hogy a régi vasútállomás mellé, a régi nyomvonal közelében síneket fektettek le, még inkább növelve a korabeli vasúti hangulatot, amit odakint kiegészít egy hangosbemondó, ami köszönti a vendégeket, falióra, lámpa, vízdaru, és az artézi kút is, de van még egy álmuk az alapítóknak:

– Szeretnénk egy vasúti járművet elhelyezni a most elkészült vágányra, amely jelenlég elég magányos. Nagyon szívesen fogadjuk a javaslatokat, hogyha valaki tud olyan járműről, amely jó állapotban van, és már nem használják. Itt tökéletes helye lenne, és nem válna az enyészeté.