Medvegy Gabriella: a fiataloknak egészen konkrét elképzelésük van a jövőjükről

– Szabadszálláson született – hogyan került Pécsre?

– Ugyan Szabadszállás szerepel a születési adataim között, de Kiskunfélegyházán nőttem fel, ott jártam az iskoláimat is. Pécsre az érettségi után jöttem, egyetemre, és úgy hozta az élet, hogy itt ragadtam, s most már huszonpár éve pécsi vagyok. 

– Miért a műszaki pálya volt az, amely vonzotta? 

– Érdemes onnan indítani, hogy az építészet nem számít klasszikusan műszaki pályának. Habár hivatalból, mint a Műszaki és Informatikai Kar jelenlegi dékánja, nyilván ezt azért árnyaltan szoktam hangsúlyozni. De ami a pályaválasztást illeti, az építészet itthon, Magyarországon a műszaki és a művészeti képzési területek közé szorult be. Én magamat inkább művészeti beállítottságúnak aposztrofáltam. Minden érdekelt, de különösen a rajzszakkör, és azt képzeltem, hogy ez egy nekem való szakma. Az építészet izgalmas területnek tűnt, és azt gondoltam, hogy ez hozzám közel állhat. Nem tudtam sokat egyébként a szakmáról, így pontosan emlékszem arra, amikor az egyetemen az első mechanika előadásról jöttem ki, és azon gondolkodtam, hogy te jó ég, mit keresek én itt?! Akkoriban nem járt sok lány építészetre – mostanra történt egy kis változás a szakmában, nálunk például most már fele-fele a fiúk és a lányok aránya. Igaz, ez azért nem mondható el a kar egészére, még mindig többen vannak a fiúk, de azért azt mondhatjuk, hogy van egy jelentős változás a műszaki felsőoktatásban, az arány most már csiszolódik.

– Mennyire kell elhivatottnak lenni ahhoz, hogy valaki a műszaki pályát válassza fiatal lányként?

– Sokak próbálták ezt megfogalmazni, mi is beszélgetünk fiatalokkal erről. Összességében azt látom, hogy aki olyan alkat, hogy szereti, ha kézzelfogható lesz az, amin dolgozik, akkor nem zárkózik el a műszaki pályától. Aki időről időre szereti látni, hogy egy folyamatnak vége van, és hogy az tárgyiasulni is tud, akkor itt megtalálja a számítását. 

– Akkor épp ez lehet az oka annak, hogy a Lányok Napja országos programsorozathoz is csatlakozott a PTE Műszaki és Informatikai Kara?

– Igen, ez egy országos mozgalom, és mi már évek óta csatlakozunk hozzá. A Műszaki és Informatikai Kar vezetőjeként, nőként természetesen ezt a szerepet én is felvállalom, és szívesen beszélgetek ilyesmiről olyanokkal, akik esetleg bizonytalanok, vagy bármiféle megerősítésre van szükségük. Mindenféle korosztállyal találkozunk, egészen fiatalokkal is, és nagyon jó azt látni, hogy mennyire konkrét elképzelésük van a jövőjükről. Nem is szeretem, amikor az a fals kép kerül elő a mérnöki, műszaki szakmákról, hogy itt mindenkinek csak a matematikát kell tudni. Mert ennél ez sokkal komplexebb.

– Ön a Pécsi Tudományegyetem történetének az ötödik női dékánja. Mi motiválta abban, hogy induljon ezért a posztért?

– Korábban együtt dolgoztam az akkori dékánnal, Bachmann Bálinttal. Az ő csapatában dékánhelyettes voltam, s amikor neki lejárt a második megbízatása, akkor azt gondoltam, hogy jelentkezem a pozícióra, mert fontosnak tartottam azokat a nóvumokat, fejlesztéseket, folyamatokat, amelyeket közösen elindítottunk, és azt gondoltam, hogy érdemes volna azokat folytatni. Ez nyilván nem jelenti azt, hogy nem lett volna bárki más is jó, de akkor tényleg ez motivált. Abban az időszakban született a duális képzés, és még több más olyan dolog is, amibe akkor már kellőképpen beleláttam ahhoz, hogy meg tudjam azt ítélni, érdemes-e folytatni, tovább építeni. Úgyhogy emiatt indultam el akkor.

– Milyen szakokon lehet most tanulni? Melyik a legnépszerűbb? 

– A karon most nagyjából háromezer hallgatónk van. Ezzel a harmadik, negyedik legnagyobb kar vagyunk a PTE-n. A háromezerből ötszáz-hatszáz külföldi hallgató. A hallgatóink egy elég nagy része tartozik most az Építész Szakmai Intézet alá: itt mindenféle építész vagy az épített környezettel kapcsolatos szakok vannak, az építésztől a várostervezőn át akár a belsőépítészig. Ezen kívül vannak azok a szakok, amelyek klasszikusnak mondhatók: itt tanulnak a gépészek, a villamosmérnökök, a környezetmérnökök, az ipari formatervezők, a műszaki informatikusok, és így tovább. Elég organikus, ahogyan a portfóliónk fejlődik, igyekszünk tartani a klasszikus diszciplínákat, értékeket, de időről időre teret engedünk olyan specializációknak, amelyeket szakmérnök képzéseknek hívunk. Az alapdiplomával rendelkező mérnök kollégák jönnek vissza, mert esetleg a környezetükben látnak olyan felületet, amire érdemesnek tartják magukat képezni. Most például ilyen a Building Information Modelling, ami egy digitalizált építőipar, de hasonló a hidrogén tüzelőanyag cellás képzésünk, ami egy ipari partnerekkel közösen kitalált felület a villamosmérnök kollégáknak. 

– Ha már a partnereket említette, akkor ejtsünk szót a Pollack Exporól, amely a Dél-Dunántúl legnagyobb múltú mérnök szakmai rendezvénye. 

– Kezdetektől léteztek szakmai kiállítások, amelyek odavonzották a céges partnereket. És aztán megszületett a Pollack Expo, ami tulajdonképpen összefogta ezeket az egyébként szakmacsoportokhoz tartozó, korábban külön-külön szervezett kiállítókat. Ez vonult ki aztán az Expo Centerbe. Idén rekordszámú látogató és rekord számú kiállító volt, évről évre egyre többen jönnek.

– És ez mindenkinek jó, mert a cégek, amelyek kitelepülnek, sok esetben már tudnak a hallgatóknak munkát adni.

– Igen, ez is a célok között van: hogy a kiállítók az Expon megjelenő hallgatóinkkal kapcsolatot teremtsenek, és ezáltal akár leendő munkaerőt is találjanak. Mi ezt igyekezzük is kiszolgálni, tehát mindig vannak hallgatói segítők, amelyeket már az illetékes tanszékek és a szakmacsoportok küldenek, és összekötik az adott profilú cégekkel a hallgatókat. Ők aztán a hétköznapokon segédkeznek, és gyakran előfordul, hogy ezek a hallgatók utána az adott cégnél dolgoznak majd. Ez mindenképpen egy óriási pozitívum.