A brit sajtó 120 ezer dollárra becsülte a pécsi művész képeinek darabját

– Miről szólt ez az esemény és hogy kaptak rá meghívást?
Kasik Csaba: – Októberben jelentkeztünk a Beeple Studios felhívására, amely után meghívást kaptam a rendezvényre. A Beeple Studiost Mike Winkelmann milliárdos grafikusművész alapította, és ez volt az az első olyan esemény, ahová Amerikán kívülről is fogadtak művészt. Óriási lehetőség volt már az is, hogy meghívtak rá, de ott még nagyobb meglepetések értek bennünket.
Berki Ferenc: – Maga a rendezvény egyébként egy több mint ötezer négyzetméteres területen volt. Az épületen belül Mike Winkelmann milliárdos munkái voltak kiállítva öt kiállítóteremben. A legnagyobb teremben személyre szabott zene mellett elkezdték bemutatni a műveket, és ahogy Csaba képe megjelent, azonnal odarohant mindenki fotózkodni hozzá. Kérdezték, hogy kié az alkotás, mert az ő műve elütött a többitől.

– Miben volt más, mint a többi?
K. Cs.: – Rendkívül tehetséges emberek jelentek meg ott, nagyon jó munkákat láttunk. Az én műveimnek ugyanakkor van egy tradicionálisabb hangulata. A legtöbb munka digitális volt, vagy másolat, vagy a mesterséges intelligenciával generált alkotás, illetve fotókat, mozgóképeket vittek, én pedig teljesen analóg módon dolgozok, tussal, és azt digitalizálom. Tehát az én képem is digitális volt, csak volt egy papíralapú munka előtte. A folyamatosan bővülő kollekcióm (Polaroidz by Csaba Kasik) jelenleg 9 darabból áll. A cél az, hogy a képek önmagukban is megállják a helyüket; mindegyiknek megvan a saját egy soros története, de mégis van bennük valami közös, amitől egy „családot” alkotnak. A fotózás művészetén belül a Polaroid kultúra a személyes kedvencem, és megtaláltam a módját, hogy hogyan keresztezzem a fotózást az én művészetemmel. Ha egy mondatban akarnám megfogalmazni, akkor azt mondanám: a fantáziám „lefotózása”.
B. F.: 

– Találkoztak Mike Winkelmann-nal is?
B. F.: – Ő folyamatosan ott mozgott a rendezvényen, viszont a testőrei miatt nem nagyon lehetett hozzá közelebb kerülni, de ahogy átjött a vetítőterembe, sikerült pár szót váltanunk vele. Elmondtam, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk, Csaba pedig átadott neki a kollekciójából egy eredeti darabot ajándékba. Lenyűgözve hallgatta, amit mondtunk, és nagyon örült, hogy eljöttünk. Elmondta, hogy Európából még nem volt senki nála, főleg nem ilyen művel, úgyhogy az ajándéknak is nagyon örült.
K. Cs.: – Nagyon nagyra tartom az ő munkásságát. Ő egyébként abszolút digitálisan dolgozik, sőt modellezik, míg én a tradicionális technikákat, a tustintát, a szenet, a ceruza rajzokat szeretem, és igyekszem ezt megtartani. Az általam kedvelt vintage-retro hangulatokat mindig bele is pakolom a munkáimba. Nincs ellenemre a digitális munka, mert nyilván a művészet változik, 2023-baráttá kell tennem a képet, utólag is dolgozom rajta, és felteszem nyilván az internetre, viszont én egyetlenegy darab digitális vonalat sem húzok.

– Mikor lesznek az említett New York-i kiállítások? Ugyanezekkel a képekkel jelennek meg rajta?
B. F.: – Jövő év első felében, és itt már eladásról is szó lehet, hiszen már árat is fognak kérni a képek mellé. S mivel a britek beárazták a kollekciót, annál alább nem is szeretnénk menni. Mi úgy gondoljuk, hogy a Beeple Studios rendezvényén való részvétel, illetve a brit sajtó becslése is csak növelte a képek értékét.
K. Cs.: – Mire odáig eljutunk, addigra lesz egy következő széria. Bővíteni fogom a Polaroidot is, amivel most első körben Amerikát megjártuk, de még nagyon sok ötletem van, szóval több kollekcióval is kijövünk a közeljövőben.