Futsal

2023.03.28. 12:01

Ez már haladás: ismételten óriási akaraterejéről tett tanúbizonyságot a PEAC

Móga Richárd

Forrás: Bálint Kornélia

Fotó: Bálint Kornélia

Rémálomszerűen indult a felsőházi rájátszás második köré a PTE-PEAC futsalcsapata számára, ugyanis öt perc elteltével már két góllal vezetett hazai környezetben a Haladás II., azonban többek között Tóth Márk remeklésének köszönhetően a baranyai együttes ismételten óriási akaraterejéről tett tanúbizonyságot.

A szombathelyi gárda a rájátszás első fordulójában könnyed diadalt aratott a Mad Dogs vendégeként (4–8), ráadásul a kiváló kezdést követően azt gondolhatta a hazai publikum, hogy a PEAC ellen is gála várható. Nos, Élő Tibor felrázta együttesét, ezzel pedig két meccs után továbbra is veretlen a legjobbak között a pécsi klub, így tovább lehet küzdeni a dobogós helyekért.

Haladás VSE II.–PTE PEAC-B Build&Trade 2–2 (2–1)

Férfi futsal NB II., Nyugati-csoport, Felső-ház, második forduló. Szombathely. Vezette: Imrő (Frank, Tóth-Tolnay). Haladás: Homlok – Vidák, Kovácsics, Dobos, Sodics. Cserék: Németh K., Sualóki-Varsányi, Kárász, Kiss P., Vajda, Novák D., Dobányi. Vezetőedző: Sziffer András. PEAC: Molnár M. – Tóth M., Koronics, Bartal, Vénosz. Cserék: Wilkesz, Bálint G., Molnár Cs., Aszalós, Szaniszló. Vezetőedző: Élő Tibor.

Gólszerzők: Kovácsics (2.), Kiss P. (5.).

Tóth Márk, a PEAC kiválósága: – Ahogy szokták mondani, az első 10 percben a buszban ragadtunk, gyorsan be is szedtünk egy megérdemelt kétgólos hátrányt. Ezután észhez kaptunk, és nagy erőket mozgósítva a második félidő elejére már egál volt az állás. Tulajdonképpen a meccs elejét leszámítva végigdomináltuk a találkozót, ezért bár Szombathelyen nem rossz eredmény a döntetlen, de mégis most inkább félig üresnek érzem azt a bizonyos poharat. A játékvezetők ténykedését nem fejteném ki, de megnehezítették a dolgunkat. A jövő héten Újpestre megyünk, el kell kezdenünk a győzelmeket is gyűjtögetni, ha elszeretnénk érni a céljainkat.

Ez következik (04. 03.): UTE–PEAC. (20.30).

Címkék#futsal

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában