Gyász

2023.06.20. 09:30

Elhunyt a PVTC történelmének egyik legikonikusabb alakja, Huszár Károly

Móga Richárd

Fotó: Laufer László

A Pécs Városi Tenisz Club közösségi oldalán tudatta a szomorú hírt, miszerint 71 éves korában elhunyt az egyesület „Karcsi bácsija”, Huszár Károly.

A tenisz és tanítványai iránti szeretet és elkötelezettség végig kísérte életét. A teniszpályán munkabírása, lelkesedése sok tanítványát magával ragadta, mindig intenzív, impulzív volt a pályán. Sok sikerben volt része a PVTC edzőjeként, tanítványai között Korosztályos Magyar Bajnokok, első osztályú felnőtt játékosok sorakoznak, és persze a szintén felejthetetlen Tamássy Lia, aki megszámlálhatatlan veterán bajnoki címet szerzett úgy, hogy Huszár Károly a munkája mellett mindig alázattal vállalta az ő felkészítését is.

A tenisz iránti végtelen elkötelezettségét mutatja a besencei szerepvállalása is, mikor a helyi polgármester felkérésének eleget téve teljesítette a szinte lehetetlen küldetést, és edzőnek állt a faluban újonnan megépített teniszpályán.

Huszár Károly lelkesedése hosszú ideig magával ragadta a falu apraja nagyját, példamutató volt ahogy a helyi lakosokat kimozdította megszokott hétköznapjaikból és a teniszt megszerettette velük is, ami egy filmben (Besence Open) is megörökítésre került.

Budapesten a Hilton Hotelben vehette át a MOB Fair Play Bizottságának elnökétől azt az emlékplakettet, amit a Fair Play eszmeisége a művészetben kategóriában kapott a Besence Open című dokumentum filmben való közreműködéséért.

Fotó: Laufer László

Csaknem negyedszázad a pécsi salakon

Huszár Károly Nagyváradon született 1952-ben. Ott is érettségizett, majd a helyi testnevelési főiskolán szerzett tanári diplomát 1976-ban. Jól szerepelt a romániai ifjúsági teniszversenyeken, de a gyakorlati tanítással megszakadt a sportolói pályafutása. 1979-ben Nagyváradra került teniszedzőnek, 1989-ben, még a Ceauşescu-rendszer bukását megelőzően átköltözött a családjával Magyarországra, Pécsre. A Pécsi Városi Teniszklubban 1991 óta edzősködött, s több országos bajnok is kikerült a keze alól.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában