Hírek

2008.10.18. 13:32

Boross intézkedést, Medgyessy nemzeti minimumot akar

Boross Péter volt miniszterelnök szerint a kormánynak döntenie és intézkednie kell, Medgyessy Péter volt kormányfő pedig arról beszélt a nemzeti csúcson, hogy szükség van egy nemzeti minimumra, amellyel egyet tudnak érteni.

mti

Boross Péter szerint azonnali intézkedésekre van szükség és vigyázni kell arra, hogy a sokak által helyesen hangsúlyozott gazdasági növekedés forrása ne a belső fogyasztás növekedése legyen. Véleménye szerint nem lehet tabu semmi, ha kríziskezelésről van szó, még a tizenharmadik havi illetmény se. Emlékeztetett Károlyi Gyula 1932-es reformjára (aki Horthy Miklós kormányzósága idején töltötte be a kormányfői tisztséget) és azt mondta, abból le lehet vonni azt a következtetést, hogy a költségvetési megszorításokat dologi költségeknél nem lehet megvalósítani, "bérköltség az, amelynek oldalán hatékony lépést lehet tenni". Hozzátette: kár ezt elkendőzni mindenféle egyéb érvvel.

Boross Péter szerint krízisben van az ország, ezért az egyéb programok háttérben maradhatnak. Véleménye szerint irtózatos nagy tét, hogy ki nyeri a következő választást, de messze elmarad az országot érintő súlyos kérdések fontossága mögött. "Fel kell ide nőni, a történelem nem a sikeres miniszterelnököket őrizte meg, hanem akik nagyot tettek az ország érdekében. Medgyessy Péter közölte, azt látom, mintha tévelyegnénk, olyat várunk 60 ember bölcs tanácskozásától, amit nem lehet teljesíteni. Közölte, a csúcson részt vevő 60 ember eltérő érdekű, gyökerű, eltérő a tudásszintjük, nem hiszi, hogy választ tudnak adni arra, hogyan oldható meg a krízis. Hozzátette: egyetlen dolgot tudnak tenni, szimbolizálják a nemzet összefogását.

Véleménye szerint nagy kár, hogy van olyan, aki nem értette meg ennek az üzenetnek a fontosságát a társadalom számára. Az előző miniszterelnök közölte, három dologban lehetne közös nevezőre jutni a tanácskozáson, amely akár közös nyilatkozat formáját is ölthetné, "egyúttal üzenet a világnak és az ország népének, arra, hogy itt igenis egy felelős tanácskozás folyt." Azt javasolta, hogy a jelenlévők erősítsék meg: a nemzet sorsa és annak jobbra fordítása iránt elkötelezettek, az összefogást a mai helyzetben a közös felelősségvállalás legfontosabb jeleként előnyben részesítik. Erősítsék meg azt is - javasolta -, hogy elkötelezettek abban, a súlyos világgazdasági bajok idején keresztülviszik a szükséges és mélyreható változásokat.

Medgyessy Péter a gazdaságról szólva elmondta, a pénzügyi instabilitás és a gazdasági stagnálás a két fő veszély. A stabilitáshoz takarékos világgal kell számolni, az állam pénzéhségét csökkenteni kell, mert csak így lehet finanszírozhatóvá tenni az országot. Mindez a kiadások csökkentésével jár, de önmagában ez nem idéz elő gazdasági növekedést - tette hozzá. Kiemelte, hogy a tartós stabilitás feltétele a gazdasági növekedés. Medgyessy Péter véleménye szerint az adórendszer változtatásának adócsökkentést és adónövekedést is jelentenie kell, mert Magyarországon nem összességében sok az adó a nemzeti jövedelemhez képest, hanem nagyon kevesen fizetnek nagyon sok adót. Ezt az aránytalanságot kell megváltoztatni a volt kormányfő szerint.

Hozzátette: nem főkönyvi-, hanem menedzserszemléletre van szükség az adórendszer átalakításában, amelyet már most el lehet kezdeni, semmi nem írja elő, hogy csak január 1-én lehet változtatni az adókon. Arról is szólt, hogy nem tartható fent, hogy ilyen szinten maradjanak a kamatok, "nincs indoka" a jelenlegi magyar kamatpolitikának.

Ezek is érdekelhetik