2008.10.14. 11:00
Camachónak kell segítenie a bajban
José Antonio Camachót nevezték ki a Vadócz Krisztiánt is foglalkoztató Osasuna labdarúgócsapatának vezetőedzőjévé.
Az eddigi trénert, José Angel Zigandát hétfőn menesztették a vártnál gyengébb szereplés miatt. A pamplonai együttes a hat forduló alatt mindössze egyszer győzött a spanyol bajnokság élvonalában, így a 16. helyen áll a tabellán. Az Osasunát két éven át irányító Ziganda 2007-ben az elődöntőig vezette alakulatát az UEFA-kupában, ugyanakkor a Primera División előző idényében a kiesés ellen harcolt a gárda.
A sajtó már a szerződésbontást követően arról számolt be, hogy a volt szövetségi kapitány Camacho vagy Victor Fernandez lesz az elküldött tréner utódja. Végül az előbbi mellett döntöttek a klub vezetői. Az 53 éves Camacho, aki 1998 és 2002 között állt a spanyol válogatott élén, egyelőre az idény végéig kap megbízatást. Legutóbb a Benfica kispadján ült, a lisszaboni csapattól márciusban távozott.