12°
21°
11°

Tudtak a merénylőről

A berlini tartományi kormány szerint valószínűleg megelőzhető lett volna a német fővárosban 2016 decemberében a karácsonyi vásáron kamionnal elkövetett terrortámadás, ha a tartományi bűnügyi hivatal nem mulasztott volna.

Most derült ki, hogy hibáztak a hatóságok a tavaly Berlinben elkövetett terror­támadással kapcsolatosan. A jármű tunéziai sofőrjéről ugyanis a tartomány bűnügyi hivatalnak (LKA) elegendő terhelő adata volt ahhoz, hogy még a merénylet előtt őrizetbe vegye. Ráadásul az LKA-ban a merénylet után megpróbálhatták eltussolni a hibát. A kormány ezért feljelentést tett. Minderről Andreas­ Geisel szenátor, a tartományi kormány belügyi tárcájának vezetője számolt be a sajtónak. A 12 halálos áldozattal járó merénylet elkövetője, Anis Amri ellen már 2016 novemberében volt elég bizonyíték a letartóztatásához.

A merénylet miatt indított belső vizsgálatban feltártak egy dokumentumot, amely szerint az LKA megállapította, az elutasított tunéziai menedékkérő alaposan gyanúsítható kábítószerrel üzletsze­rűen, bűnszövetkezetben elkövetett visszaéléssel, ami megfelelő alap lett volna a letartóztatásához. A nyomozók azonban nem követték a drogkereskedelemmel kapcsolatos szálat, valószínűleg azért, mert Anis Amri szélsőséges iszlamista hátterére, kapcsolataira összpontosítottak, és ebből a szempontból nem találták fontosnak a drogügyeit.

A belső vizsgálat eredményei alapján meglehet, hogy egy  dokumentumnak utólag megváltoztatták a keltezését, és valószínűsíthető, hogy megpróbálták úgy beállítani az ügyet, mintha Amri csak csekély mennyiségű kábítószerrel kereskedett volna.

A tartományi kormány az igazságszolgáltatás akadályozása miatt tett feljelentés mellett az LKA több munkatársa ellen fegyelmi eljárást indított. Geisel szenátor nyomatékosította: „Tudom, hogy nyomasztó a hír, de valószínűleg meg lehetett volna akadályozni a merényletet.”

Felesküdött iszlamista volt a tettes

Anis Amri 2016. december 19-én követett el merényletet a Berlin központjában fekvő Breit­scheid téren egy lengyel kamionnal, amelynek vezetőjét meggyilkolta. A piacon szórakozó tömegben 11 embert halálra gázolt, 53-at megsebesített. Ez volt az utóbbi évek legsúlyosabb terrortámadása Német­országban. Az Iszlám Állam szolgálatára felesküdött elkövető a merénylet után Hollandiába, majd Franciaországba menekült, és december 23-án felbukkant az olaszországi Milánóban, ott rendőrökkel folytatott tűzharcban halt meg.

Olvasson tovább!

Legolvasottabb

1
Nyitva volt a sorompó, miközben jött a vonat
2
Teljes útlezárás az M60-as autópályán
3
Elütöttek két gyalogost a baranyai Cserdiben
4
Elhunyt az egykori C’est La Vie énekesnője
5
Egy focicsapatnyi migránst kaptak el Bóly közelében
a magyar zeneművészet népszerűsítéséért
A Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntették ki Ennio Morriconét
időjárás / 1 órája
Csütörtökön délutánra kisüthet a Nap
A legmagasabb hőmérséklet 20 és 24 fok között alakul.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MALMOS IMRE volt Zsolnay gyár dolgozója 80 éves korában családja körében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása október 24-én 12.30 órakor lesz a pécsi köztemetőben. A gyászoló család
A sors akaratát mély fájdalommal fogadva tudatjuk azokkal, akik ismerték és szerették, hogy ZSOLDOS JENŐ 61 éves korában váratlanul eltávozott közülünk. Temetése 2017. október 24-én a 12.30 órakor kezdődő szentmisét követően 13 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájából. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, nagypapánk, KÓKÁNY JENŐ 71 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2017. október 24-én 15 órakor lesz a pécsi köztemető dísztermében. Kérjük csak egy szál virággal búcsúzzanak tőle. A gyászoló család
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, nagymamánk, dédikénk, BODÁN FERENCNÉ Körösztös Anna életének 86. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2017. október 26-án 14 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájában. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, nagymamánk, VARGA NÁNDORNÉ Varga Mária 76 éve korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2017. október 24-én, 11 órakor lesz a szentlőrinci temetőben. A gyászoló család
Megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, vejem, KRISZT JÓZSEF volt DÉDÁSZ dolgozó szigetvári, volt teklafalui lakos 68 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2017. október 21-én 11 órakor lesz a teklafalui temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. Gyászoló szerettei
kosárlabda / 12 órája
Kikapott a PEAC-Pécs a DVTK otthonában
K. Mayer András
Közgyűlési előzetes / 13 órája
Növelik az idősotthoni férőhelyek számát Pécsen
HLB
sebesség-ellenőrzés / 14 órája
Ezeken a helyeken les ránk a traffipax csütörtökön
bama.hu
bűnüldözés / 15 órája
Drónnal lesik a tolvajokat a szigetvári zsaruk
bama.hu (Forrás: Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság)
Szigetvár / 15 órája
Kérik, hogy figyeljünk az otthonunkra
J.G.
Beruházás / 15 órája
Hamarosan megújul a Pécsi utca
Zsigmond József