Paks II. – Lehetőség a térség fellendülésére

Széleskörű együttműködésen alapul a munka

Az évszázad beruházásaként is emlegetett atomerőmű-építés komoly fellendülést hozhat Pakson és a környező megyékben. Szervezetek, intézmények, önkormányzatok sokaságát érintő, számos szakterületre kiterjedő együttműködés szolgálja azt, hogy a régió kivehesse részét a projektből és élvezze annak előnyeit – mondta dr. Becskeházi Attila, a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásához kapcsolódó infrastruktúra-fejlesztésért, innovációért és lokalizációért felelős államtitkár.

Dr. Becskeházi Attila: A térségben élőknek lehetőségük van kapcsolódni a beruházáshoz.

Minden nagyberuházás intenzíven használja az adott térség erőforrásait. Célunk, hogy a két új blokk megépítése során ez a lehető leghatékonyabban történjen, ezért a térségben élőknek is lehetőségük van kapcsolódni a beruházáshoz – hangsúlyozta dr. Becskeházi Attila. Az államtitkárság feladata és felelőssége az atomerőmű-építéshez kapcsolódó fejlesztések kormányzati koordinációja. – Együtt dolgozunk Paks városával, valamint Baranya, Tolna, Somogy, Fejér és Bács-Kiskun megyék megyei és települési önkormányzataival. Továbbá tárcaközi koordinációs testületet alapítottunk, amelyben hét minisztérium, és azok háttérintézményei vesznek részt – vázolta az államtitkár.

„Fenntartható fejlesztésekben gondolkodunk.”

Dr. Becskeházi Attila tájékoztatása szerint, a beruházásban részt vevő 10-12 ezer munkavállalót elsősorban Pakson és környékén helyezik el. Kalocsán a laktanya átalakításával jöhet létre több ezer fő elhelyezésére szolgáló szálláshely, több, kisebb pedig a térségben önkormányzati tulajdonban lévő, használaton kívüli épületek felújításával. – Fontos a fenntarthatóság, ezért az a célunk, hogy a lakások használhatóak legyenek a beruházás befejeztével más típusú funkcióra, például a szociális ellátásban, turisztikában. Pakson végleges lakások épülnek, amelyeket a majdani üzemeltetők használhatnak. Az építkezés csúcsidőszakában rövid ideig jelentős létszámnövekedés várható, ezért ideiglenes, komfortos konténerszállásokat is létesíteni fogunk – részletezte az államtitkár.

– Indítunk egy programot az egészségügyet felügyelő tárcával, amely a paksi és térségi egészségügyi fejlesztésekre irányul. Ebben szerepel a Paksi Gyógyászati Központ és a mentőállomás, a szekszárdi kórház, valamint a Pécsi Egyetem klinikai részlege. Gondoskodni kell a dolgozók – beleértve a más anyanyelvűek – egészségügyi ellátásáról, gyermekeik oktatásáról. A térségbe 10-12 ezer munkavállaló, köztük várhatóan 3000-3500 orosz nyelvű dolgozó fog érkezni, az ő kiszolgálásukhoz számos területet fejleszteni kell, így például oroszul beszélő tanárokra is szükség lesz. Képzésükben a pécsi és a debreceni egyetem vállal szerepet. – Paks II. egy nemzetközi együttműködésben megvalósuló beruházás – Európa számos országából érkeznek majd hozzánk beszállítók. Már most is több száz orosz munkavállaló dolgozik Pakson – érzékeltette a terület fontosságát dr. Becskeházi Attila.
Elmondta, a beruházást kiszolgáló infrastruktúra kiépítése is igen összetett feladat, amely során az a cél, hogy ne terheljék Paksot. 60 km új utat építenek, több mint 330 km-t felújítanak, fejlesztik a paksi kikötőt, a Mezőfalva–Paks vasútvonalat, amelynek a városban vezető szakasza zajmentes lesz. Az új Duna-híd előkészületei jól haladnak, hamarosan elindulhat a beruházás. – A híd megépülése révén egyéb gazdaságfejlesztési projektekbe is be tudjuk kapcsolni Bács-Kiskun megye nyugati részét és Paks térségét, így nőni fog a versenyképességük. A dolgozók utaztatását elektromos járművekkel szeretnék megoldani. Az e-mobilitási program környezetkímélő, akárcsak maga a Paks II. projekt, hiszen – mint minden atomenergetikai beruházás – a tiszta energiatermelés szimbóluma – emelte ki dr. Becskeházi Attila államtitkár.

Nagy kihívás a szakemberképzés, hiszen speciális tudással rendelkező szakemberekre lesz szükség. Ennek érdekében az államtitkárság hét egyetemmel közösen (Pécs, Dunaújváros, Miskolc, Veszprém, Debrecen, BME, Szeged) oktatási, képzési klasztert alapított, ami az oktatás mellett a nukleáris és az energetikai innovációra és az említett területeken a kutatás-fejlesztésre is kiterjed. Kiemelten számítanak a térségben lévő pécsi és dunaújvárosi egyetemre, velük kompetenciaközpontokat alakítanak ki. A Pécsi Tudományegyetem szekszárdi karán az energetikai vezérlés- és irányítástechnikához kötődő középszintű képzést tervezik megvalósítani felnőttképzés keretében, Dunaújvárosban egy hegesztő és anyagvizsgáló kompetenciaközpontot hoznak létre. Fejleszteni fogják a paksi Energetikai Szakgimnázium beruházáshoz kapcsolódó kompetenciáit és tovább viszik, kiszélesítik a Paks II. Zrt. által indított Paks II. Akadémia képzési programot.

 

Hozzászólások

szponzorált tartalom
Február 28-ig lehet jelentkezni az Adj Egy Ötöst! iskolai szemléletformáló programra
kukkoló
Lyukat égetett a redőnyre, így leselkedett
haladék / 23 perce
A NAV nem veszi figyelembe a hétfői határidőket
A KAÜ-rendszer meghibásodása miatt.
Gyász
Megrendülve tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy drága férjem, édesapánk, vőm, testvérünk, KANYUK ATTILA életének 65. évében türelemmel viselt hosszú betegség után elhunyt. Temetése 2020. január 27-én 14.30 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájából. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy drága édesapánk, szeretett rokonunk SULC MÁRTON (szentőrinci lakos) életének 86. évében örökre itt hagyott bennünket.Temetése 2020. január 25-én 10.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. A gyászoló család
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeretett hozzátartozónk MAGDÓ LAJOSNÉ Szalai Ibolya 95 éves korában csendesen elhunyt. 2020. január 22-én, 12.30 órakor helyezzük örök nyugalomba a pécsi köztemetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy ÖZV. JOÓ BÉLÁNÉ nyugalmazott tanárnő 90 éves korában elhunyt. Kérésének megfelelően, csendesen örök nyugalomra helyeztük. Emlékét kegyelettel megőrizzük. Gyászoló szerettei
"Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet. Fájó szívünk fel- feldobog érted, örökké szeretünk és nem felejtünk téged." Fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyánk NAGY ZSIGMONDNÉ 79 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2020. január 27-én 13.30 órakor lesz a pécsi köztemető oldalterméből. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy GAJDON SÁNDORNÉ Csizmadia Klára hosszan tartó betegség után 67 éves korában elhunyt. Temetése 2020. január 24-én 13 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk és nagypapánk VARGA ISTVÁN hosszú betegség után 2020. január 4-én 76 éves korában elhunyt. Végső búcsúztatása 2020. január 23-án 13.30 órakor lesz a pécsi köztemetőben. Gyászoló család
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy drága édesanyánk, nagymamánk, GERBER GÉZÁNÉ Kiss Margit a bőrklinika volt dolgozója, mátraderecskei, később pécsi lakos, 82 éves korában január 3-án elhunyt. Temetése 2020. január 24-én 14.30 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
"Virágeső sűrűjében pihen egy szív csendesen, rég nem dobban családjáért messze vitted Istenem. Telhetnek a hónapok, múlhatnak az évek, mi örökké szeretünk, és nem feledünk téged." Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk GYÖRKŐ ZSOLT volt martonfai lakos halálának 15. évfordulóján. Szeretteid
Fájó szívvel tudatjuk, hogy ID. LAKATOS BÉLA JÓZSEF szerető férj, édesapa és nagypapa 81 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. január 23-án csütörtökön 15 órakor lesz a pécsváradi temetőben. Kérjük csak egy szál virággal búcsúzzanak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
„Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet. A te szíved már nem fáj, de miénk vérzik, mert a fájdalmat csak az élők érzik." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk ÖZV. BÜKI JÓZSEFNÉ Tisztl Anna volt pécsváradi lakos türelemmel viselt hosszú betegség után 82 éves korában elhunyt. Temetése 2020. január 27-én 15 órakor lesz a pécsváradi temetőben. Előtte 14.30 órakor gyászmise. Kérjük a részvétnyilvánítások mellőzését. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik szerettünket az utolsó útjára elkísérik. A gyászoló Büki és Horváth család
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, volt munkatársaknak, szomszédoknak, ismerősöknek, megtisztelőknek, akik BANÓ JÓZSEF temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek. Részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak a barátoknak, kollégáknak, tanítványoknak és ismerősöknek, akik MÁNDLI GYULÁT élete utolsó napjaiban is szeretettel vették körül, temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek el. A gyászoló családja
Fájó szívvel emlékezünk GŐCZE ÁGNES halálának 2 évfordulóján. Férje Imre és családja
„Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet. A te szíved már nem fáj, de miénk vérzik, mert a fájdalmat csak az élők érzik." Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk LEITNER FERENC asztalos pécsi, volt kistótfalui lakos, 80 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2020. január 23-án 12.30 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család