Idén is elrajtolnak az oldtimer hajók

Augusztus 16-án és 17-én rendezik meg a már 21 éves múlttal rendelkező Tabu Oldtimer Vitorlás Kupát Balatonkenesén. Az eseménnyel kapcsolatban a pécsi sebészprofesszor, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke, dr. Kollár Lajos elmondta, a rendezvény mára hagyománnyá nőtte ki magát, idén is körülbelül 300 fő részvételére számítanak.

Huszonegy évvel ezelőtt született meg az ötlet, hogy tradicionális fahajók számára rendezzenek túraversenyt a Balatonon, ami egyben a régi hajók seregszemléje is. Az eseményre minden évben az augusztus 20-a előtti szombaton kerül sor Balaton­kenesén. Négy éve dr. Kollár Lajos, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke felajánlotta a Tabu Kupát egyben Bujtor István Emlékversenynek.

– Az alapötlet lényegében akkor született, mikor a 80-as években a Starnbergi-tavon rendeztek gyönyörű, régi hajók számára egy versenyt, amire engem is meghívtak. Úgy gondoltam, érdemes ezeket a régiségeket egy seregszemle erejéig összehozni – idézte fel dr. Kollár Lajos.

Az első Tabu Kupa olyannyira jól sikerült, hogy felvetődött az ötlet, ne csak régi hajók, hanem veterán autók is szerepet kapjanak a rendezvényen.

– Négy évvel ezelőtt találkoztam Bujtor István feleségével, Judittal, s ugyebár köztudott, hogy István is a vitorlázás, a régi hajók nagy szerelmese volt. Mikor István elhunyt, felajánlottam a Tabu Kupát Bujtor István Emlékversenynek – részletezte az elnök.

A programsorozat augusztus 16-án, pénteken kezdődik Bujtor István emlékművénél, ahol egy közös megemlékezéssel és koszorúzással egybekötve beszédet mond Bujtor Judit, Bóka István, Balatonfüred polgármestere, végezetül pedig dr. Kollár Lajos. Ezután következik egy közös fogadás, majd a klasszikus autók bemutatója várja a helyi lakosokat és turistákat. Másnap, augusztus 17-én 10 órai rajttal indul a Tabu Kupa a Kenese-Almádi-Kenese-Aliga-Kenese útvonalon.

– Külön öröm a számomra, hogy a Tabu Kupa kezdeményezője én voltam, mint régi hajók versenyszervezője, mára pedig több klub is követi a gondolatot – jelentette ki dr. Kollár Lajos.

A rendezvényen körülbelül 30-40 hajó, s 300 fő részvételére számítanak, az esemény igazi turisztikai attrakciónak számít. Nem beszélve arról, hogy az ideérkező vendégek számára egy elektromos hajó, valamint egy katamarán is rendelkezésre áll majd.

Hozzászólások

hétfőn
Drasztikusan ér véget az októberi nyár
Európa-liga / 5 órája
Goncsarenko szerint meghatározó lesz a Fradi elleni két meccs
A CSZKA vezetőedzője szerint az eddigi két vereség miatt kell majd nagyon figyelni az összecsapásra.
Gyász
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra Te sosem leszel halott, élni fogsz, mint a csillagok." Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, KIRÁLY FERENCNÉ Tomonicza Teréz pellérdi, volt gödreszentmártoni lakos 78 éves korában rövid betegségben elhunyt. Temetése október 25-én 14 órakor lesz a pellérdi köztemetőben. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk, hogy SCHNEIDER SÁNDOR bükkösdi lakos 86 éves korában, türelemmel viselt hosszan tartó betegség után elhunyt. Temetése október 25-én a 10.30 órakor kezdődő gyászmise után lesz a bükkösdi temetőben. A gyászoló család
Krisztus feltámadásának és az örök élet hitében tudatjuk, hogy KELE PÁL címzetes apát, püspöki tanácsos, nyugalmazott plébános életének 90., áldozópapságának 66. évében, 2019. október 15-én szentségekkel megerősítve elhunyt. Az engesztelő miseáldozatot 2019. október 26-án 11.30 órakor mutatjuk be érte Pécsett, a belvárosi templomban, majd ugyanitt, az altemplomban helyezzük örök nyugalomra. Kérjük a kedves gyászolókat, hogy koszorút, virágot ne hozzanak, az erre szánt összeget a templom harangtornyának felújítására elfogadjuk.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KRÖHNUNG ÁDÁM 80 éves korában elhunyt. Temetése 2019. október 24-én a 13.30 órakor kezdődő gyászmise után lesz a geresdlaki temetőben. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy HANCZÁR EMŐKE 74 éves korában 2019. október 15-én, türelemmel viselt, hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt. A pécsi köztemető nagy dísztermének ravatalozójából 2019. október 29-én 12.30 órakor kísérjük utolsó útjára. Gyászolják: testvérei, sógornői, sógorai, nagynénjei, unokatestvérei, gyermekeikkel, unokáikkal, keresztgyermekei, rokonai, szomszédai, barátai, ismerősei, Zipernowskys volt munkatársai és mindazok, akik ismerték, szerették.
Fájó szívvel tudatjuk, hogy VIDÁKOVICS MÁTYÁS komlói lakos, életének 74. évében elhunyt. Temetése 2019. október 25-én 14.30 órakor kezdődő gyászmise után lesz a nagykozári temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy SZÉKELYI JÁNOS 61 éves korában hirtelen elhunyt. Temetése 2019. október 24-én, 14.30 órakor lesz a pogányi temetőben. A gyászoló család
„Örök álom lezárta szemed, Megpihenni tért két dolgos kezed.” Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SOPONYAI FERENC olaszi lakos 66 éves korában, türelemmel viselt, súlyos betegségben elhunyt. Temetése 2019. október 22-én 15 órakor lesz az olaszi temetőben. Szerettei
Szomorúan emlékezünk DR. LOVÁSZ GYÖRGY PTE-TTK geográfus professzor emeritusa halálának 3. évfordulóján. Áldott legyen az emléke. Szerető családja, egykori kedves kollégái, tanítványai.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, nagypapánk, dédim, testvérem, TISZA LÁSZLÓ 80 éves korában örökre megpihent. Temetése 2019. október 24-én, 14 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. Gyászoló szerettei
Fájdalommal tudatjuk, hogy drága szerettünk FEHÉR MIKLÓSNÉ (Viri) komlói lakos 86 éves korában elhunyt. Temetése 2019. október 22-én 13.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyám BAZSÓ PÉTERNÉ Gizi néni súlyos betegség után 86 éves korában elhunyt. temetése 2019. október 24-én 15 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. A gyászoló család
Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk, nagymamánk MOHAI JÁNOSNÉ 91 éves korában elhunyt. Temetése 2019. október 24-én a 11.30 órakor kezdődő gyászmisét követően 12 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájából. Gyászoló szerettei
Fájdalommal tudatjuk, hogy MAGYAR JÁNOSNÉ marázai lakos 91 éves korában elhunyt. Temetése 2019. október 21-én 15 órakor lesz a marázai temetőben. Gyászoló családja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy HARTUNG JÁNOSNÉ Deli Mária 86 éves korában elhunyt. Temetése 2019. október 21-én a 14 órakor kezdődő gyászmise után lesz a husztóti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a temetésen részt vesznek és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család