2023.09.16. 07:00
Összehozta az embereket az irodalom: a PécsLIT folytatásért kiált (videó)
Amikor olvasunk, falakat emelünk magunk köré, de közben új kapuk is kinyílnak előttünk, és egy olyan hatalmas közösség részese leszünk, amelyre nem is gondolnánk, csak akkor, amikor egy-egy rendezvény megmozgatja a tagjait, és egy helyre vonzza őket. Ilyen esemény a 2023-ban harmadik alkalommal megrendezett PécsLIT Fesztivál is, amelynek sikerült elérnie azt, amit sokáig álmomban sem gondoltam volna. Összehozta az olvasókat, akik teljes valójában azt érezhették, hogy egy nagy egész részei.
Fotó: Tóth László
Nem hazudok, hogyha azt mondom, hogy a PécsLIT Fesztivál első napján úgy éreztem, mintha egy párhuzamos univerzumba kerültem volna. A hatnapos rendezvény megnyitóját az esti előadással együtt tartották, és álmomban sem gondoltam volna, hogy az irodalom képes úgy összehozni az embereket, hogy egy üres szék sem marad szabadon a teremben. Félreértés ne essék, azzal tisztában voltam, hogy vannak jó páran, akik olvasnak, sokakat érdekel az irodalom, de ez egyfajta magányos tevékenységnek tűnik elsőre, de most bebizonyosodott, hogy ez egy nagy tömegeket megmozgató erő is.
Az első előadás, amit meghallgattam az E78-ban megrendezett A nagy Himnusz sztori - Jó kedvvel, bőséggel címet viselte, amelyen Nyáry Krisztián és Bősze Ádám eredt a himnuszok, a Himnuszunk nyomába. Annyi érdekességet mondtak, hogy nem lenne elég neki egy oldal, hogy megosszam a gondolataim az elhangzottakkal kapcsolatban. De az biztos, hogy mindenki tudta, hogy ezen az előadáson muszáj a Himnuszunknak elhangoznia. Erre végül sor is került a műsor végén, amikor még buzgóbban és büszkébben álltunk fel, hogy énekeljünk.
A PécsLIT-ben a legjobb, hogy mindenki megtalálja azt az előadást, amelyet igazán a magáénak érezhet, és teret adnak más nemzetek íróinak is. Ebben az évben Kai Hensel német író, forgatókönyvíró érkezett Pécsre, akivel nemzetének oktatási intézményeiben gyakran játszott darabjáról, a Fátyolról beszélgettek. Ebben a művében igen izgalmas nézőpontból vizsgálja korunk egyik legnagyobb kortünetét, a függőséget. Az íróval való beszélgetés után magát a darabot is megnézhettük, amelyre annyian voltak kíváncsiak, hogy a földön is jó páran foglaltak helyet.
A mostani fesztivál programjai között szeptember 14-én két olyan is szerepelt, amelyeken Bertók László, Kossuth-díjas költő halálának harmadik évfordulójára emlékezhettünk. Nem olvastam még sokat a szerzőtől, de a két előadás után azt hiszem ez változni fog. A Bertók-Újraolvasó című programon Simon Márton, Mohácsi Balázs és Keresztesi József beszélgettek a költő életútjáról, a verseiről. A beszélgetés után Bertók személyét és művészetét egyfajta titokzatosság lengte körül, akit és amelyet csak úgy ismerhetünk meg igazán, ha saját magunk vetjük bele magunkat munkásságába. A Bertók megemlékezés zárásaként a Platon Karataev Duó tartott koncertet, akiknek zenéje számomra mindig is sejtelmes volt, így tökéletesen passzolt a költőhöz.
A Csorba Győző Könyvtár és Jelenkor folyóirat idén is megcsinálta. Nagyot kanalaztak az irodalomból, hogy minél több embert mozgassanak meg, aminek öröm volt a részese lenni. Egyértelmű, hogy az esemény továbbra is folytatásért kiált.
Bama.hu videó
- Állatok világnapja: a víziló volt az egyik sztár
- Autók ütköztek Mánfa közelében csütörtök este
- Játékosan ismerkedtek meg a fogászati szűréssel (galéria és videó)
- A szüretet ünnepelték Cserkúton tánccal, süteménnyel (videó)
- Gera elárulta Pécsen, hol tudja még jellegzetes gólörömét végrehajtani (videó)