labdarúgás NB II.

2021.10.26. 13:00

Már nem teszi nehézzé saját dolgát a PMFC

Mindkét baranyai NB II.-es labdarúgócsapat egygólos sikert követően térhetett haza a vendégségből.

K. B.

Forrás: Shutterstock / Illusztráció

Fotó: Shutterstock

A PMFC Győrben Katona fejesével aratott sikert.

– Korábban mi tettük nehézzé az életünket, de sikerült rendet tenni, és az utóbbi időben nagyon mélyről jöttünk fel. Az első félidőben jól játszottunk, a szünet után viszont magunkra húztuk a Győrt, de még ekkor is adódtak lehetőségeink – értékelt Vas László, a PMFC vezetőedzője.

A Szentlőrinc szintén fejes góllal nyert, Grumics volt ismét eredményes, újfent meghálálva a bizalmat.

– Csapatként nőttünk ellenfelünk fölé, a játékosaim szinte mindent megvalósítottak a megbeszéltekből. A középpályát végig uraltuk, a labdaszerzésekből veszélyes támadásokat vezettünk, amelyek közül egyet góllal fejeztünk be. Összességében megérdemelt győzelmet arattunk – nyilatkozta a Szentlőrinc trénere, Marián Sluka.

A sikerek egyben azt is jelentik, hogy a tabellán is előrébb léptek a baranyai gárdák, méghozzá egymás mögé. A lőrinciek vannak előrébb, a hetedik helyet foglalják el 20 pontjukkal, s a Pécs két egységgel kevesebbel követi őket hátulról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában